Sport

A franciák egy döbbenetes statisztikával alázzák a Liverpoolt

HERVIO Jean-Marie / KMSP via AFP
Khvicha Kvaratskhelia mindenkit elfektetett
HERVIO Jean-Marie / KMSP via AFP
Khvicha Kvaratskhelia mindenkit elfektetett
A L'Equipe, a francia sportlap a szerdai BL-negyeddöntőn az 59. és a 65. perc között történtekkel mutatja be a PSG fölényét, egyben a liverpooli gödör mélységét.

A francia sportlap, a L’Equipe azzal a statisztikai adattal mutatja be a PSG fölényét, egyben a Liverpool kilátástalan játékát, az angol bajnok gödrének mélységét, hogy rögzíti, a Pool a szerdai Bajnokok Ligája negyeddöntő első meccsén az 59. és a 65. perc között hat percen keresztül egyetlen egy passzt sem jegyzett, sőt, még csak meg sem kísérelt.

Az óra 58 perc 55 másodpercet mutatott, amikor a Liverpool belső védője Konaté belépett a játékba, egészen a PSG védőharmadáig vezette a labdát, majd Ekitikéhez passzolt. Marquinhos azonban közbelépett,  visszaszerezte a labdát és ezt követően kezdősött a „csörgőlabda”. A PSG játékosai 89-szer passzoltak egymáshoz, mialatt a Liverpool játékosai egyszer sem, max szerelési kísérlet közben értek egy-egy pillanatra a labdához, míg a legvégén João Neves nagyszerűen tálalt Khvitcha Kvaratskhelia elé, aki belőtte a hazaiak második találatát.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések

Paris Saint-Germain (francia) – Liverpool (angol) 2-0 (1-0)
Gólszerző Doué (11.), Kvarachelia (65.)

FC Barcelona (spanyol) – Atlético Madrid (spanyol) 0-2 (0-1)
Gólszerző: Álvarez (45.), Sörloth (70.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik