Vélemény

Kálnoki Kis Attila: Lázár Jánost sportvezetőként nehéz sikeresnek láttatni

Marjai János / 24.hu
Lázár János a Magyar Tenisz Szövetségben tartott tisztújító közgyűlésen 2020-ban.
Marjai János / 24.hu
Lázár János a Magyar Tenisz Szövetségben tartott tisztújító közgyűlésen 2020-ban.
Az építési és közlekedési miniszter hatodik éve próbál rendet teremteni a Magyar Tenisz Szövetségben – ha úgy tetszik, eltörölni a múltat. Mindezt úgy tette, hogy az általa elnökölt szövetség szinte mindenkit beperelt, és csaknem az összes ügyet elvesztette – amelyek miatt irdatlan mennyiségű közpénzt kellett kifizetni. Mérlegre tettük Lázár János sportvezetői tevékenységét.

A Lázár János által vezetett Magyar Tenisz Szövetséget (MTSZ) nemrég beperelte egy bolgár cég, a BNI Networks International LTD. Az eljárás a Nemzetközi Választottbíróságon (ICC) zajlik, és 400 millió forint a tét – számolt be az esetről portálunk.

Ez az összeg oly tetemes, hogy egy esetleges pervesztés csődközelbe, a fizetésképtelenség szélére, de legalábbis egy újabb állami konszolidáció irányába sodorhatja a Magyar Tenisz Szövetséget. Pont egy olyan helyzetbe, amelyben 2020-ban is volt, amikor Lázár kezébe került az irányítás.

Ennek kapcsán mérlegre tettük az Orbán-kormány építési és közlekedési miniszterének elmúlt hatéves sportvezetői tevékenységét. Azt vizsgáltuk, hogy a perek sokaságát indító Lázár János milyen sportszakmai, jogi és gazdasági eredményeket ért el, ezek miért kerültek irgalmatlanul sokba az adófizetőknek, illetve összességében a tárcavezető sportvezetőként fel tudott-e mutatni bármiféle sikert a teniszes elnöksége alatt.

Az elnök és az MTSZ pereket indított, pereket vesztett, aztán csak fizetett és fizetett

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik