Sport

Összeveszett Kokóékkal, visszavonult az olimpikon bokszoló

Kovács Richárd az ötödik helyen végzett a párizsi olimpia ökölvívótornáján.
Czeglédi Zsolt / MTI
Kovács Richárd az ötödik helyen végzett a párizsi olimpia ökölvívótornáján.
Kovács Richárd az ötödik helyen végzett a párizsi olimpia ökölvívótornáján.
Czeglédi Zsolt / MTI
Kovács Richárd az ötödik helyen végzett a párizsi olimpia ökölvívótornáján.
Kovács Richárd úgy érzi, a szövetség olyan elvárásokat támasztott vele szemben, aminek képtelenség lett volna megfelelni. Bár amatőrként befejezte, megpróbálkozik a profi ökölvívással.

Kedden kezdődik a 70. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny, amelyről az MTI úgy számolt be hétfőn, hogy a teljes magyar mezőny szorítóba lép az eseményen, kivéve az olimpiai ötödik, Európa-bajnoki és Európa Játékok-bronzérmes Kovács Richárd, aki visszavonult. A magyar szövetség elnöke, Kovács Kokó István így magyarázta az okokat a Nemzeti Sporthíradóban:

„A párizsi olimpia után nem sokkal megműtötték az egyik vállát, majd fél évre rá a másikat is meg kellett műteni, így pedig nagyon hosszú időt kihagyott.

Mi közben természetesen ugyanúgy támogattuk, mintha versenyzett volna, de aztán eltelt egy év, és vártuk tőle a választ, hogy hogyan tovább. A válasz aztán az volt, hogy sajnos nem tudja, nem akarja folytatni a pályafutását

– mondta a versenyzőként olimpiai, illetve profi és amatőr világbajnok sportvezető a nyíregyházi ökölvívó búcsújáról.

Kovács Richárd: Nem éreztem, hogy fontos vagyok

A szon.hu megkereste a 28 éves Kovácsot, aki azt mondta, elég rosszkor jöttek a sérülései, fontos versenyekről maradt le, ugyanakkor ő folytatta volna, de nézeteltérésbe került a szövetséggel.

A szövetség olyan feltételeket támasztott, amelyeket közel a 30-hoz család és munka mellett szinte lehetetlen lett volna teljesítenem. Úgy érzem, a hátamon vittem a magyar ökölvívást

– mondta Kovács, aki azzal folytatta: nem az ő hibájából sérült meg egy fontos felkészülési ciklusban, és a műtétje után jött a probléma a másik vállával is.

Kovács Richárd a francia Sofiane Oumiha elleni küzdelemben a férfi ökölvívók 63,5 kilogrammos súlycsoportjának negyeddöntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián az Észak-párizsi Arénában 2024. augusztus 1-jén.
Illyés Tibor / MTI Kovács Richárdot csak egy háromszoros világbajnok tudta megállítani Párizsban.

Egyszerűen nem éreztem azt a szövetségen, hogy fontos vagyok, kiraktak a válogatottból, nem számítottak rám, és azt mondták, bizonyítsak. Úgy gondolom, az elmúlt években mind a szövetség, mind az ország számára bizonyítottam.

Egyébként is minden évben van változás a magyar ökölvívásban, de sorolhatnám még az okokat, kezdve 2020-szal, amikor nem engedték, hogy ott legyek a tokiói olimpián. A szövetség mostani reakciója után mondtam azt, hogy elég, különösen, mert olyan gyerekek vannak ott a válogatottnál, akik semmilyen nemzetközi érmet nem mutattak még fel” – nyilatkozta a 28 éves bunyós, aki a párizsi olimpián a franciák háromszoros olimpiai bajnokától, a játékokon végül ezüstérmet szerző Sofiane Oumihától kapott ki a negyeddöntőben, és lett ötödik.

Nem szakad el a sportágtól, profinak állna

Az amatőr bokszot így maga mögött hagyja Kovács, akinek viszont vannak még tervei a sportágban: profinak állna. Ahogy a szon.hu-nak elmondta, már zajlanak a tárgyalások, olyan menedzsert keres, aki építeni tudja a karrierjét, mert több mint 20 éve az élete része az ökölvívás, nem tudja és nem is akarja abbahagyni.

„Hátrányos helyzetű gyermekeket hozok be a sportágba a Remény Bajnoki Alapítványban, emellett is van állandó munkahelyem, de nem kérdés, szeretném folytatni a bokszot. Újra komolyan beleálltam az edzésekbe, úgy tűnik, a korábbi sérülésem végre nem hátráltat, nagyon bízom benne, hogy ez így is marad és a mostani döntésem ellenére szép időszak jön a karrieremben” – mondta Kovács Richárd, akinek már akkor is volt egy vitája a szövetséggel, amikor 2024-ben Hámori Luca pénzjutalmát kiegészítette a szövetség, az övét nem.

Kapcsolódó
Kovács Richárd: A Magyar Ökölvívó Szövetség sajnos nem egyenrangúként kezel minket
Az olimpiai ötödik helyezett sportoló sérelmezi, hogy Hámori Luca pénzjutalmát kiegészíti, de az övét nem, pedig ugyanolyan eredményt értek el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik