1986. március 8-án, napra pontosan negyven évvel ezelőtt nyerte első – és eddigi egyetlen – érmét világversenyen a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely a világbajnokság zürichi döntőjében 24-22-re kikapott Jugoszláviától.
A korábbi tíz vébéből hétszer szerepelt a magyar csapat, de a 7. helynél nem végzett jobb pozícióban. 1985 októberében az akkor mindössze 31 éves Mocsai Lajos lett a szövetségi kapitány, aki három évvel korábban a Vasas női együttesével BEK-et nyert, majd a Bp. Honvéd férficsapatát irányította, és vele a nemzeti csapat végre átlépte árnyékát – írta visszaemlékezve a magyar szövetség hivatalos oldala.
Kovács Péter törött kézzel is remekelt
A csapat a csoportkörben legyőzte Dániát (25-21), Svédországot (23-22) és Algériát (23-19), a középdöntőben pedig Izlandot (21-20), Romániát (19-17) és Dél-Koreát verte (34-28).
Az Algéria elleni győzelem súlyos vezéráldozatot követelt, úgy tűnt, Kovács Péter számára befejeződött a torna.
Két helyen tört el a lövő kezemen a kézközépcsontom. Belső késztetésből is, de a társak számára is egyértelmű volt, hogy játszom
– nyilatkozta később.
És a legendás átlövő valóban folytatta, Izlandnak és Romániának öt-öt, Dél-Koreának kilenc gólt szórt, így vezette a válogatottat a világbajnoki döntőbe.
Mocsai szerint játékosai nem hittek
Az aranycsata előtt mindenki egyértelműen a jugoszlávokat tartotta esélyesebbnek, ehhez képest 5-4-től 12-11-ig rendre a mieink vezettek egy góllal, 12-12-nél kezdődött a szünet.
Fordulás után aztán 18-16-ról 21-16-ra léptek meg a jugoszlávok és ezzel nagyjából el is dőlt a mérkőzés, a végére csak a szépítésre maradt erő (22-24).
Mocsai Lajos így értékelt a döntőt követően:
Valamennyi mérkőzésen erőn felül teljesítettek a fiúk, a döntőn ennyit tudtunk. Szünet után nem hittük el, hogy ott van előttünk életünk nagy lehetősége. Főleg a védekezésben bizonytalankodtunk, s néhány játékosunk szeme elé leereszkedett a ködfüggöny.
A Magyar Nemzet másnap telefoninterjút kért a kapitánytól, aki azt mondta, hiába nagy dolog, amit elértek, borzalmas dolog kikapni.
„Még mindig az előző este sokkjának a hatása alatt vagyok. Nem tudom még függetleníteni magam. Úgy látom mindannyian így vagyunk ezzel. Nem aludtunk sokat és főleg nem jól az utolsó éjszakán. Sokkal különbül szerettünk volna játszani a jugoszlávok ellen, most nem ment. A holtpontig megint el tudtuk juttatni a meccset, itt is megvolt a lehetőségünk, hogy mint eddig mindig, a nehéz pillanatokban felülkerekedjünk, de nem sikerült. Sajnos a csapatban jó néhányan nem hitték el, hogy világbajnokok lehetünk. Ez kicsit érthető is. A jugoszláv játékosok többsége világbajnoki, olimpiai és BEK-döntők után állt ki erre a meccsre, a mieink legtöbbje viszont életében először játszott ilyen rangos találkozón. Ez még sok volt néhányuknak.”
Elfelejtett értesítés
A kerek évforduló alkalmából a 191-szeres válogatott Gyurka János a Nemzeti Sportrádiónak emlékezett vissza a negyven évvel korábban történtekre.
„Titkon bíztunk abban, hogy a dobogó közelében végzünk, hiszen a felkészülési mérkőzéseink, és a megelőző évek is biztatóak voltak. A környező országok nem nagyon hitték, hogy odaérhetünk a végén, a tudósításokban az esélylatolgatásoknál senki sem említette a mi nevünket a befutók között. Mi bíztunk magunkban” – mondta.
„Az első félidőben fej fej mellett döntetlenre álltunk. A másodikban többször is előfordult, hogy elcsúsztunk, elveszítettük a labdát, így olyan hátrányt szedtünk össze, amit már nem tudtunk behozni. Az egész világbajnokság alatt nem volt akkor áramszünetünk, mint akkor a döntőben.
Azért hozzátenném, hogy döntőt játszani egy világversenyen teljesen más, mint a csoportmeccsek.
