Sport

Innováció, logika, dögunalom: egyre jobbak a csapatok a pontrúgásokból, de jó ez nekünk?

Szoboszlai Dominik lő kapura szabadrúgásból az Everton ellen.
Stu Forster/Getty Images
Szoboszlai Dominik lő kapura szabadrúgásból az Everton ellen.
Stu Forster/Getty Images
A 2025/26-os futballidény egyik központi témája – főleg az angol Premier League-ben – a pontrúgásoké. Az Arsenalból „Set Piece FC” lett, a Liverpool nyögi, hogy nem tudja elhárítani a pontrúgásokat, az akciógólok száma egyelőre esik – közben itthon, az NB I-ben is láthatók a nemzetközi trendek lenyomatai. Logikus, hogy az előrelépésre vágyó csapatok „ráfekszenek” a szöglet- és szabadrúgásokra, valamint a bedobásokra, ám nem biztos, hogy ezt a nézők is élvezik.

A pontrúgások és a nagy bedobások gyűlölői megállapíthatták, hogy 2026 is jól kezdődik: kilovagolt az Apokalipszis egyik lovasa, azaz a rögzített játékhelyzetekből a gólokat nyomasztó számban termelő Arsenal szerződést kötött Thomas Grönnemarkkal, a világ legismertebb bedobásspecialista szakemberével.

Nem elég a pontrúgásguru Nicolas Jover, még ez is? – kérdezhetik.

Azt még nem tudni, a korábban többek között a Midtjyllandnál, a Liverpoolnál és a Brentfordnál is megfordult Grönnemark mit tud hozzátenni az Arsenal támadórepertoárjához, de a szerződtetése azt jelzi, a londoniak minden kis pluszt megpróbálnak megszerezni, ami a rég áhított bajnoki címhez segítheti őket. Grönnemark – aki szaktanácsadóként már több mint huszonöt klubnak nyújtott segítséget – nem lesz a belsős stáb tagja, hanem részmunkaidőben dolgozik az angol listavezetővel.

A dán specialista 2018–2023 között Jürgen Klopp stábjában segédkezett – eleinte állandó tagként, a Covid-világjárvány kitörése után külsős konzulensként –, és a The Athleticnek adott interjújában büszkén említette meg, hogy a Liverpool a bedobások utáni eredményesség tekintetében (mind a partdobásokból indult gólokat, mind az azokat követő labdamegtartást nézve) jelentősen előrelépett. A Brentfordból Grönnemark segítségével lett a Premier League legfélelmetesebb nagybedobó-csapata.

Michael Kayode, a Brentford játékosa végez el bedobást a West Ham United ellen.
Kevin Hodgson/MI News/NurPhoto via Getty Images Michael Kayode, a Brentford játékosa végez el bedobást a West Ham United ellen.

„Bedobásedző, az kell még” – sóhajthatnak az egyre nagyobb és több specialistával dolgozó stábok kritikusai. Messze már az idő, amikor egy európai élvonalbeli klub ministábbal is eredményes tudott lenni (Csank János aforizmájával: „Mindig a kapusedzővel voltam a legjobb viszonyban, tudniillik az is én voltam”), a legjobbak minden alkalmat megragadnak arra, hogy parányival a konkurencia elé vágjanak egy-egy részterületen.

A pontrúgások, illetve a nagy bedobások a futballdiskurzus egyik központi elemévé léptek előre a 2025/26-os idényben. A BBC már október végén a „pontrúgások idényének” minősítette az évadot – ekkor rekordmagasságot ért el a szögletek után szerzett gólok aránya a Premier League-ben. Az ESPN kolumnistája, Ryan O’Hanlon arról morfondírozott, hogy a rögzített játékhelyzetek tönkreteszik a PL-t.

Ezt a futballt szeretnétek látni?

– kérdezte Oliver Kay, a The Athletic szakírója.

„Tényleg unalmassá teszik a labdarúgást a pontrúgások?” – vetette fel Hamzah Khalique-Loonat, a The Times adatelemzője.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik