„Amikor egy gyerek azt látja, mondhatom a másikra, hogy büdös gyökér vagy lila majom, akkor veszélyes lejtőn indulunk el”

Mit sportoljon a gyerek? – ez a kérdés előbb-utóbb minden családban felmerül. Függetlenül attól, hogy végül mire esik a választás, a szülők többsége valószínűleg nem azzal az indíttatással viszi le a gyereket az uszodába, a jégcsarnokba, netán a focipályára, hogy belőle legyen az új Hosszú Katinka vagy Szoboszlai Dominik,

azt viszont elvárja, hogy a csemete jó kezekben legyen.

Az sem baj, ha a gyerek nem passzol tökéletesen belsővel, vagy nem emeli a korongot ötből ötször a jobb felsőbe, a lényeg, hogy szeressen lejárni, és azt érezze: biztonságos környezetben és támogató légkörben hódolhat a kedvenc testmozgásának.

• De mi van akkor, ha a gyereket bántalmazás éri az edző vagy a társai részéről?
• Milyen okok állnak a lemorzsolódás, a pályaelhagyás mögött?
• Mi az, ami régen belefért egy edzőnek, de most már egyáltalán nem?
• Hogyan veheti észre egy apa vagy anya, ha a gyerekét elkezdte behálózni az edző?
• Kinek kellene edukálni a partvonal mellett gyakran fröcsögve okoskodó focistaapukákat?

Többek között ezeket a kérdéseket beszéltük át dr. Molnár István Jenő bűnmegelőzési szakértővel, aki UEFA Youth B licenszes edzőként maga is jártas az utánpótlásfutball világában.

Tényleg nehéz a mai fiatalokkal?

Hajlamosak vagyunk pálcát törni a Z generáció (az 1996 és 2010 között születettek), valamint újabban az alfa generáció (a 2010 utániak) üdvöskéi fölött.

Lusták, céltalanok, nem elég kitartók, nem elég önállók, tiszteletlenek, szétszórtak, telefon- és netfüggők, sütöttük rájuk – épp úgy, ahogy a korábbi generációk megbélyegezték az utánuk következőket.

„Nem gondolom, hogy problémásnak kellene titulálni a mai gyerekeket azért, mert sokat nyomkodják a telefonjukat. Gondoljunk bele, régen kiket tartottak problémásnak? Azokat például, akik összeverődtek a haverokkal, felültek a bringára, átmentek a másik faluba, cigiztek a Marcal-parton, aztán seggest ugrottak a vízbe. Vagy azokat, akik meglopták a saját szüleiket. Értem, hogy vannak káros következményei annak, hogy manapság sokat babrálják a telefont, de ezek többségében áldott jó gyerekek. Van egy nagy átlag, akiket viszonylag normálisan nevelnek, a klasszikus értelemben vett problémás gyerekeket a két végpont termeli ki:

az egyikbe tartoznak a szegregátumok és a szegénységben élők, ahol az intellektus hiánya és egyéb anyagi és környezeti hiátusok miatt nem kap elég figyelmet a gyerek, a másik oldalon pedig épp ellenkezőleg, ott nem jut figyelem, ahol jól élnek a szülők, mert éjjel-nappal mennek jobbra-balra, hajtják a sikert.

És utána arra sem veszik a fáradságot, amit Zacher Gábor szokott mondani, hogy legalább azt a 10 perc minőségi időt odaadják a gyereknek” – magyarázta Molnár István Jenő.

Brutálisabbak manapság a gyerekek egymással, mint régen?

A fiatalok nem ma lettek szemtelenek egymással, régen is feszegették a határokat, és ebben benne van az is, hogy megpróbálják kideríteni, ki az erősebb kutya, ki tud az adott csoport vezére lenni. Molnár példaként hozta fel a Pál utcai fiúkat és a Kincskereső kisködmönt, mint két olyan irodalmi művet, amelyek megmutatják, hogy a bántalmazás nem 21. századi jelenség.

„A motiváció az esetek túlnyomó többségében a figyelem megszerzése, mondjuk az, hogy én akarok a grundon a menő lenni. Ami miatt kegyetlenebbnek tűnnek a mai gyerekek, az az, hogy van egy online tér, ahol általában sokkal bátrabbak vagyunk. Az arctalanságnál és névtelenségnél is nagyobb veszély, hogy nincsenek gátak.