„Csak az járt a fejemben, hogy valahogy le tudjak menni a jégről, hogy anyám ne lássa élőben, ahogy elvérzem”

Biztos voltam benne, hogy meg fogok halni. Csak az járt a fejemben, hogy valahogy le tudjak menni a jégről, hogy anyámnak, aki otthon a tévében követte a meccset, ne kelljen végignéznie, ahogy elvérzem

– nyilatkozta Clint Malarchuk, aki 1989. március 22-én az NHL történetének egyik legszörnyűbb sérülését szenvedte el.

A hokikapus pár héttel korábban került a Washingtontól a Buffalóhoz, és új csapatában öt meccs után három győzelem, egy döntetlen és egy vereség volt a mérlege. Március 22-én a Buffalo Sabres a St. Louis Bluest fogadta, és a vendégek 1-0-ra vezettek az első harmadban, amikor egy kapu elé lőtt korongra Steve Tuttle próbált odaérni, de a Buffalo német védője, Uwe Krupp leütközte. Tuttle elvesztette az egyensúlyát, és a korcsolyája élével eltalálta Malarchuk nyakát. Az esetet itt lehet megnézni.

A vétlen mozdulat kis híján végzetes lett, a penge ugyanis elérte a nyaki ütőeret, valamint részlegesen elmetszette a belső nyaki gyűjtőeret.

Malarchuk azt mesélte, közvetlenül azután, hogy a penge átvágta a torkát, az járt a fejében, amit még ifjoncként vertek bele, hogy ha megsérül, nem maradhat lent a jégen, mert kifelé azt kell sugallni, hogy egy hokijátékos minden helyzetben kemény marad.

„Terry Gregson volt a bíró aznap este. Sosem fogom elfelejteni, ahogy falfehér arccal korcsolyázik felém, és az üvölti, hogy hozzanak egy hordágyat, majd egy szívverésnyivel később hozzáteszi: meg fog halni. Aztán minden elcsendesedett számomra, és arra gondoltam, rendben, akkor ezek szerint ilyen lehet, ha meghal valaki. Nincs fájdalom, nincs zaj, csak az üresség” – emlékezett vissza a kapus a Players Tribune-ben.

Kérte, hogy adják fel az utolsó kenetet

Malarchuk nyakából dőlt a vér, és óriási szerencséje volt, hogy elsőként a Buffalo masszőre, Jim Pizzutelli ért oda, aki szanitécként szolgált a vietnámi háborúban, így látott már sok cifra dolgot.

Pizzutelli a kapus nyakához szorított törülközővel, valamint a hüvelykujját a sebbe dugva próbálta csillapítani a vérzést, majd segített letámogatni őt a jégről.

Az edzői szoba volt a legközelebb, így oda vitték be Malarchukot, Pizzutelli pedig a kulcscsontjára térdelve próbálta elszorítani az ereket, és egyfajta energiatakarékos állapotba hozni a kapus testét, mert ha lassabb a szívverés és a légzés üteme, az csökkenti a vérveszteséget.

„Mivel a vágás a nyakam jobb oldalán volt, balra fordították a fejem az orvosok, de azt így is érzékeltem, hogy mindent beborított a vér. Megkérdeztem, bejöhetne-e a csapat lelkésze, hogy feladja nekem az utolsó kenetet. Beszéltem a felszerelésmenedzserünkkel, Rip Simonickkal is, megkértem, hogy hívja fel anyámat otthon, Calgaryban, és mondja meg neki, hogy szeretem. Ezen kívül csak azt hajtogattam magamban, hogy nem hunyhatom le a szemem, nem ájulhatok el, bár a hatalmas vérveszteséget látva azt hittem, ez elkerülhetetlen. Pár perccel később, amikor sikerült a vérzést némileg csillapítani, az egyik csapatorvosunk, dr. Phelan rám nézett és elmosolyodott. »Fiam, rendbe fogsz jönni« – mondta. Nem hittem neki”.

Malarchuk másfél litert vesztett, de a körülötte lévőket is megviselte az eset, a lelátón tizenegy néző elájult, ketten szívrohamot kaptak, három játékos pedig elhányta magát a jégen a sokkoló látvány miatt.

A Buffalo General kórházban 300 öltéssel varrták össze a Malarchuk nyakán tátongó 16 centis sebet. A kapus azt mondta, nagyon sok időbe telt, mire sikerült odáig eljutnia, hogy nem gondolt a hegre, amit ő csak úgy hívott a kinézete miatt, hogy földigiliszta.