Sport

Tényleg rosszul játszik Kerkez a Liverpoolban? – kielemeztük a magyar védő játékát

Stu Forster/Getty Images
Stu Forster/Getty Images
Bár Kerkez Milos az elmúlt hetekben főleg azzal került a hírekbe, hogy már az első félidőben lecserélte őt Arne Slot egy bajnokin, és hangzanak el kritikák a játékával kapcsolatban is, összességében azért stabilan beépült a Liverpoolba. Pedig nincs könnyű dolga, a megszokottnál ugyanis jóval visszavontabb szerepben játszik, ami inkább a válogatottbeli, mintsem a tavalyi önmagát idézi.

A nyári transzferidőszak egyik legrosszabbul őrzött titka volt, hogy Kerkez Milost meg akarja szerezni a Liverpool, és ugyan a vártnál tovább elhúzódott a csapatváltás, a magyar válogatott védő is csatlakozott Szoboszlai Dominikhez és Pécsi Árminhoz, azaz három magyar futballistája is van az angol bajnoknak – hármójuk közül a fiatal kapus egyelőre az U21-esek között bizonyíthat. Ami Kerkezt illeti, a Bournemouth-ban nyújtott kitűnő szezonja után már az első pillanattól látszott, hogy kiszorítja a Jürgen Klopp-éra egyik ikonikus játékosának számító, ám már harminc felett járó Andy Robertsont, és

eddig abszolút főszereplőként érkezik abba a projektbe, amelyet leginkább dinasztiaépítésnek nevezhetünk.

A Pool ugyanis a bajnoki cím után tovább erősített a keretén, és Kerkez mellé többek között Alexander Isakot, Florian Wirtzt és Hugo Ekitikét is bezsákolta.

Az is látszik azonban, hogy Arne Slot mást vár el, mint amit a Bournemouth-nál megszokhattunk tőle, így volt már, amikor megfeddte őt a vakmerő játéka miatt, egyszer pedig egy felesleges sárgát követően már a 38. percben lecserélte a Burnley elleni bajnokin. De vajon hogyan teljesít eddig, illetve miként formálódik át Kerkez játéka az új csapatában?

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik