Az jut eszembe az idei Aranylabda-gáláról, hogy elindultam otthonról (nagyjából ekkor kezdődött a ceremónia), elmentem egy kvízre, lejátszottuk azt a csapattal, hazamentem, és még mindig nem hirdették ki a férfi győztest. Amikor végre bemondták Ousmane Dembélé nevét, az járt a fejemben, hogy
Persze lehet, hogy csak én vagyok beoltva a ceremóniák ellen.
A Paris Saint-Germain 2024/25-ben BL-győztes, klubvilágbajnoki döntős, francia bajnok és kupagyőztes, európai Szuperkupa-győztes támadója Lamine Yamalt (Barcelona) és Vitinhát (PSG) megelőzve ült fel az egyéni futballtrónra, pontosabban a díjról döntő újságírók ültették fel oda. A dobogósok sorrendje egyébként megegyezett a Le Parisien júliusi körkérdésén kialakult rangsorral – ezen 12 újságírót kérdeztek meg 12 országból, a férfi Aranylabda-voksoláson 100 ország zsurnaliszta képviselői döntenek –, azt is Dembélé nyerte meg Yamal és Vitinha előtt. Mondhatni, jó volt a mintavétel…
Idén is voltak felháborodott drukkerek – tavaly elsősorban a Real Madrid fanatikusai, idén a Barcelona rajongói akadtak ki, érdekes módon utóbbiak nem is elsősorban Yamal második, hanem a szenzációs idényt záró Raphinha ötödik helyén –, a kommentelők egy része szerint a foci (megint, sokadjára) meghalt, az Aranylabda-szavazás (megint, sokadjára) elvesztette értékét és komolyságát.
Holott semmi meglepő nem történt.
