Sport

„Kicsit lopni és kicsit gyilkolni nem lehet” – emberkísérletként vágnak bele az első „doppingolimpiába”

DIGICOMPHOTO / SCIENCE PHOTO LIBRA / FCA / Science Photo Library via AFP
DIGICOMPHOTO / SCIENCE PHOTO LIBRA / FCA / Science Photo Library via AFP
Ha egyszer kiszabadul a szellem a palackból, és ráront az emberiségre, akkor lehet, soha többet nem lehet visszatartani. Valahogy így képzelik el a Nemzetközi Olimpiai Szövetség (NOB) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vezetői azt az eszement ötletet, amely egy ausztrál pénzember fejéből pattant ki. Aron D'Souza a biohacking mozgalom mögé bújva azt állítja, az emberi teljesítőképesség határait vizsgálná, ezért úgy döntött, komoly befektetőket megnyerve megrendezi jövő májusban az első Enhanced Gamest, a köznyelvben egyszerűen csak doppingolimpiának nevezett viadalt. Azt a versenyt amelyben egyelőre három sportág – atlétika, úszás, súlyemelés – képviselői a doppingolás kimeríthetetlen tárházát felhasználva az edzéseken és a versenyeken is használhatnak bármilyen szert. Tiszeker Ágnest a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője szerint ez emberkísérlet.

Bár sokszor mondják, hogy a tiltott szerek használói mindig az ellenőrök előtt járnak, a versenyek tisztaságát megőrizendő a NOB és a WADA évtizedek óta mindent elkövet a doppingolás megakadályozása, de legalábbis féken tartása és az ellenőrzések szigorítása érdekében. A képlet egyszerű, a WADA égisze alatt megrendezett versenyeken szigorú szabályok vannak, amelyeket be kell tartani.

PETER PARKS / AFP Elsőként James Magnussen regisztrált a játékokra.

Ebbe a helyzetbe rondíthat bele egy kétes vállalkozás, amely a tudomány mögé bújva, és hangzatos célokat megfogalmazva azt hirdeti, átvernék a halált, és szeretnék megtalálni az emberi teljesítőképesség és egyben az élet határait. Csak lehet, a végén mégis a halál lesz a győztes:

az Enhanced Games nem kevesebbet akar megvalósítani, mint a mértéktelen doppingolást és az abból adódó csúcshajhászást.

„Eljutottak hozzánk a hírek, olyannyira, hogy nem nagyon akadt olyan szervezet, amely ne tiltakozott volna vadul” – mondta a 24.hu megkeresésére Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője.

Ez egy döntés és választás, egy etikai kérdés. Az embernek el kell döntenie, hogy támogatja vagy ellenzi a doppingot. Mert kicsit nem lehet doppingolni. Vagy igen, vagy nem.

Azt mondta, egyértelműen látszik a történetben a kereskedelmi szándék, és sokkal inkább a pénz vezérli a kitalálókat, semmint a sport.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik