Sport

Újabb palesztinbarát tüntető okozott balestet a Vueltán

Fabrice COFFRINI / AFP
Javier Romo nagyon esett a Vueltán
Fabrice COFFRINI / AFP
Javier Romo nagyon esett a Vueltán

A palesztinbarát tüntetők tiltakozásai ismét felkavarták a kedélyeket a spanyol kerékpáros körversenyen. A Vuelta vasárnapi, 15., Vegadeo-Monforte de Lemos közötti szakaszán egy aktivista próbált meg berohanni a pályára, azonban megbotlott – viszont a másik oldalról egy rendőr átvágott a mezőny előtt, hogy elkapja, ezzel pedig fékezésre késztette Javier Romót, a Movistar versenyzőjét, aki nagyot bukott.

A sportoló dühösen fogadta a történteket, amint talpra állt, azonnal odament a bukását okozókhoz, hogy magyarázatot követeljen tőlük.

A szervezők/rendőrök és tüntetők közötti összecsapások az egész verseny alatt problémát jelentettek, a versenyen elindult Israel-Premier Tech kerékpárosai már arra is hajlandóak voltak, hogy a teljes csapatnév helyett IPT feliratú mezben versenyezzenek.

Ami a versenyt illeti, a 2019-ben világbajnok Mads Pedersen nyerte a sprintet, a dán a papírformát érvényesítve győzni tudott, pályafutása negyedik Vuelta-etapsikerét bezsebelve. Az összetettért harcolók együtt, 13 és fél perc hátránnyal, kényelmes tempóval értek célba, így a kétszeres Tour de France-győztes dán Jonas Vingegaard változatlan előnnyel őrzi a piros trikót a záró hét előtt.

A jövő hét vasárnap Madridban záruló Vuelta mezőnye a hétfői szünnap után kedden a Poióból induló 167,9 kilométert teljesíti, majd hegyi befutóban ér célba a Castro de Hervillen.

Vuelta, 15. szakasz, Vegadeo-Monforte de Lemos, 167,8 km

1. Mads Pedersen (dán, Lidl-Trek) 4:02:13 óra
2. Orluis Aular (venezuelai, Movistar) azonos idővel
3. Marco Frigo (olasz, Israel-Premier Tech) a. i.

 

Az összetett élcsoportja:
1. Jonas Vingegaard (dán, Visma-Lease a Bike) 57:35:33 óra
2. Joao Almeida (portugál, UAE-XRG) 48 másodperc hátrány
3. Tom Pidcock (brit, Q36,5) 2:38 perc hátrány
4. Jai Hindley (ausztrál, Red Bull-BORA-hansgrohe) 3:10 p h.

Kapcsolódó
„Nem kellemes, ha sértegetnek és gyilkosnak neveznek” – palesztinbarát tüntetés miatt nem hirdettek szakaszgyőztest a Vueltán
A befutó előtt rendőrsorfal nézett szembe a palesztin zászlókat lobogtató protestálókkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik