Sport

1973 után nyer újra érmet magyar tőröző a vb-n

Czeglédi Zsolt / MTI
Dósa Dániel
Czeglédi Zsolt / MTI
Dósa Dániel

Dósa Dániel és Szemes Gergő is bejutott a negyeddöntőbe férfi tőrben a tbiliszi vívó-világbajnokságon, és, mivel egymással kerülnek össze, már biztos a magyar éremszerzés.

Ebben a szakágban legutóbb a magyarok közül Kamuti Jenő végzett dobogós helyen vb-n, mégpedig 1973-ban, Göteborgban, ahol harmadik lett.

A 16 között előbb Dósa folytatta remeklését Alexander Massialas ellen. Továbbra is támadó szellemben, agresszívan vívott, ennek eredményeként komoly előnyre tett szert az egyéniben korábban olimpiai és vb-ezüstérmes amerikaival szemben. Ellenfele ugyan felzárkózott két találatra, de ez nem törte meg Dósa lendületét, keményen megdolgozott minden tusért, és végül négy találattal nyert, írja z MTI.

Czeglédi Zsolt / MTI

A munka fele megvolt. A biztos magyar éremhez Szemesnek ugyanazon a páston Alexander Choupenitch-et kellett legyőznie, aki az első fordulóban Mihályi Andort búcsúztatta. Az első két tust a tokiói olimpián bronzérmes cseh vívó adta, utána viszont magára talált Szemes. Bátran – és ami fontosabb –, jól vívott, így csakhamar már négy tussal vezetett. Türelemjáték kezdődött, mert Choupenitch-nek támadnia kellett volna, de nem mert, Szemes pedig nem akart kapkodni. Egy darabig így ment a küzdelem a rendkívül izgatott magyar tábor előtt, a harmadik szakaszban azonban a magyar tőröző újabb tusokat adott, így a cseh riválisa a végére megtört.

Ezzel eldőlt, hogy 52 év elteltével ismét lesz magyar vb-érmes férfi tőr egyéniben.

Végül Szemes Gergő volt, aki elődöntőbe jutott, bronzéremmel zár. A részletekről itt írtunk:

Kapcsolódó
„Van némi csalódottság bennem” – 52 éve várt erre az éremre a magyar vívósport
Kamuti Jenő 1973-as bronzérme óta Szemes Gergő az első férfi tőrözőnk, aki világbajnoki érmet szerzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik