Élő Sport

Heroikus végjátékban harcolta ki a vb-döntőt a magyar férfi pólóválogatott

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Megtört egy rossz sorozatot a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely 1998 óta először tudta legyőzni a szerbeket világbajnokságon. A szingapúri torna keddi elődöntőjében sokáig úgy tűnt, nincs vita, melyik csapat a jobb, de az olimpiai bajnok mínusz ötről felállt, és végül csak eggyel kapott ki. Varga Zsolt csapata 2023 után játszhat ismét világbajnoki döntőt, két éve összejött az aranyérem.

Akárcsak a horvátok elleni negyeddöntőben, Vámos Márton szerzett vezetést a magyaroknak, a szerbek a korábbi FTC-játékos, Nikola Jaksic találatával válaszoltak emberelőnyből. Az első magyar fór is sikeres volt, Fekete Gergő zúdította a labdát a hálóba. Gyorsan jött az újabb szerb találat, megint létszámfölényből voltak eredményesek közelről. A második magyar előnyt is siker koronázta, Manhercz Krisztián nem sokáig dajkálta a labdát, középről lőtt védhetetlenül a hálóba, írta tudósításában az MTI.

A túloldalon Vigvári Vincét küldték ki, Vismeg Zsombor viszont remekül blokkolt, a lefordulásból a hozzá hasonlóan vb-újonc Nagy Ákos fejezte be a támadást, így először volt kétgólos a magyar előny. Csoma védése után Fekete harcolt ki kiállítást, de nem sikerült befejezni az akciót. A túloldalon viszont ő szerzett labdát, a támadást végigkísérte és góllal le is zárta (5-2).

A másik oldalon az FTC jelenlegi csillaga, az előző évben a világ legjobbjának megválasztott Dusan Mandic értékesített egy fórt, hasonló helyzetben Manhercz a blokkba lőtt, hátul azonban az ő védekezése zárta le a szerb támadást. Újabb magyar fór következett, Nagy Ákos pedig pimasz módon, nullszögből talált be. A negyed végén a magyarok még kivédekeztek egy előnyt, és kis híján góllal fejezték be az ellentámadást, de Vigvári Vince közeli lövését hárította a kapus (6-3).

Szerb feltámadás

Szerb labdaszerzéssel, és emberelőnyös góllal indult a második negyed, majd Kovács Péter harcolt ki szabaddobást, Manhercz lövését viszont hárította Radoslav Filipovic. A rivális újabb remek fórmegjátszással minimalizálta a különbséget, a túloldalon szintén emberelőnyben Nagy Ákos adott hajszálpontos passzt Kovácsnak, aki közelről nem hibázott.

A magyar kapu előtt Jaksic harcolt ki ötméterest éppen a támadóidő lejárta előtt, a büntetőt Mandic értékesítette.

Kihagyott magyar fór után a szerbek az egyenlítésért támadhattak, emberelőnybe kerültek, Uros Stevanovic időt kért, Djordje Lazic pedig gyorsan befejezte a figurát (7-7). Kovács újabb ítéletet birkózott ki, de Vámos lövése a blokkon elhalt, az ellenakcióban a szerbek kettős emberelőnybe kerültek, Jaksic pedig nem hibázott.

A magyar gólcsendet Manhercznek sikerült megtörnie dühből, majd a védelem is jól zárt emberhátrányban, elöl viszont Burián Gergely dudaszókor eleresztett lövését védte a szerb kapus (8-8).

Újra négy közte

A harmadik felvonásból majd két perc pörgött le gól nélkül, amikor Fekete egy rá jellemző villámgyors lövéssel a bal alsó sarokba talált. A szerbek gyorsan válaszoltak előnyből, de a másik oldalon Angyal is megoldotta ezt a helyzetet egy finom ejtéssel. Az ellenfél újra egyenlített, Jaksic megint a kapu torkából húzta be a labdát emberelőnyben (10-10).

Burián lövése a szerb kapus kezéről vágódott a hálóba, majd egy labdaszerzés után Angyal harcolt ki kiállítást, Varga Zsolt pedig időt kért: a megbeszélés után Nagy Ákos mértani pontosságú átadását Manhercz legalább ilyen szépen kapásból húzta a hálóba (10-12). A szerbek a mérkőzés folyamán már a második kettős emberelőnyüket lőtték be, de Manhercz ötméteresből válaszolt.

Kimaradt szerb fór után a háromgólos különbség visszaállításáért támadhattak a magyarok, Vigvári Vince pedig meg is tette ezt (14-11). Nagy Ádám kipontozódott, Mandic pedig belőtte az ötméterest, Fekete azonban újabb villámlövéssel talált be. Mandic ellen kontrát ítéltek, a lefordulásból pedig emberelőny lett, amit 4 másodperccel a negyed vége előtt Nagy Ákos értékesített higgadtan (16-12).

Plusz ötről izgulós hajrá

Jó védekezés és Angyal-gól vezette fel az utolsó nyolc percet, Mandic azonnal válaszolt, a túloldalon viszont majd egy percet sikerült leégetni az órából, ráadásul Burián betalált a fór végén (18-13). Mandic újabb gyilkos büntetője után két magyar lehetőség is kimaradt, a szerbeknek azonban ekkor már az órát is kellett nézniük, hiszen négy percük maradt.

Vigvári Vince szinte lehetetlen helyzetben szerelt, amivel megint értékes másodpercet nyert a csapat, labdavesztés után azonban Mandic csavarral talált be. A szerbek egy felsőléces VAR-os góllal kettőre jöttek fel 2:27 perccel a vége előtt, majd Burián kapufája után, Milos Cuk minimalizálta a különbséget.

A magyarok emberelőnybe kerültek, az időkérés után Vigvári Vendel fejezte be a fórt. A túloldalon kimaradt a szerb lövés, ezzel eldőlt a találkozó, mert a riválisnak már nem maradt ideje az egyenlítésre.

A válogatott 1998 óta először verte a szerbeket vb-n.

Varga Zsolt szövetségi kapitány a 2023-as fukuokai siker után a második vb-döntőjére készülhet a férfiválogatott élén, a csütörtöki fináléban az Európa-bajnok spanyol csapat lesz az ellenfél. A két együttes a csoportkör 3. fordulójában már játszott egymással, a rivális azon a meccsen az 5-1-re megnyert negyedik negyednek köszönhetően egy góllal diadalmaskodott.

Eddig egyszer, 2005-ben Montrealban fordult elő, hogy a férfi és a női válogatott is vb-döntőt játsszon, akkor a nők arany-, a férfiak ezüstéremmel tértek haza.

Vizes vb, férfiak, vízilabda, elődöntő

Magyarország – Szerbia 19-18 (6-3, 2-5, 8-4, 3-6)
v.: Andrej Franulovic (horvát), Boris Margeta (szlovén)
gólszerzők: Manhercz 4, Fekete 4, Nagy Ákos 3, Burián 2, Angyal 2, Vámos 1, Kovács 1, Vigvári Vince 1, Vigvári Vendel 1, illetve Mandic 6, Jaksic 3, Lazic 2, Cuk 2, Martinovic 2, Vico 1, V. Rasovic 1, S. Rasovic 1

Kapcsolódó
Vizes vb: drámai meccsen dőlt el a férfi pólótorna első elődöntője
Egy tizedmásodpercen múlt, de a spanyolok kiharcolták az ötösöket, ahol aztán győztek.

4. negyed, 7. perc: 19-17

Másfél perccel a vége előtt emberelőnybe került a csapat,. Varga kapitány azonnal időt kért, Vigvári Vendel pedig kegyetlenül kihasználta az adódó lehetőséget (19-17).

4. negyed, 5. perc: 18-15

Nagy adok-kapok, rengeteg rontott támadás és labdavesztés után Mandic lőtt gyönyörű csavargólt (18-15).

4. negyed, 1. perc: 17-12

A negyedik ráúszásnál Martinovic volt gyorsabb, de lejárt a támadóidő, így lövés nélkül zárult a szerb támadás. Angyal a másik oldalon nagy gólt lőtt (17-12).

3. negyed, 8. perc: 16-12

A végén Nagy Ákos még kihasznált egy emberelőnyt – négygólos előnyról csak nem lehet elbukni ezt a meccset,

Szünet.

3. negyed, 8. perc: 14-12

Nagy Ádám szabálytalankodott a ziccerben lévő ellenféllel, a magyar játékos kipontozódott, az ötméterest Mandic ismét belőtte (14-12).

3. negyed, 7. perc: 14-11

Mandic rontott, a másik oldalon a szerbek – a csereként beállt Dobozanov kapus heves integetése után – kértek challenge-et, és igazuk lett, övék maradt a labda.

Cuk lövése azonban a kapufáról pattant ki, a másik oldalon Vigvári Vince volt eredményes (14-11).

3. negyed, 5. perc: 12-10

Egy szerb rontás, majd egy kiállítás után az emberelőnyben lévő magyarok kapitánya, Varga Zsolt kért időt.

A taktikai megbeszélés után Manhercz megszerezte a harmadik gólját (12-10).

3. negyed, 3. perc: 10-9

Ez micsoda gól: egy kiharcolt kiállítás után Angyal beverekedte magát a kapuig és begyötörte a gólt (10-9).

3. negyed, 2. perc: 9-9

Viktor Rasovic nagyon éles szögből talált be, Csoma nem véletlenül fogta a fejét (9-9).

3. negyed, 2. perc: 9-8

A harmad első szerb akciójából nem lett semmi, csakúgy, mint a nagyar próbálkozásból – Filipovic hat védésnél jár.

Aztán Manhercz szerzett labdát, végül ő zárta lövéssel az akciót, ezt is védte a szerb kapus.

Bezzeg Fekete!!! (9-8).

Olvasói sztorik