Sport

Nem tud hibázni a Magdeburg a legrangosabb kézilabdadöntőben

MARIUS BECKER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
MARIUS BECKER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Története során ötödször jutott be a legrangosabb európai kézilabdakupa döntőjébe a Magdeburg csapata, amely 1978, 1981, 2002 és 2023 után ezúttal is győzött. A német csapat az esélyesebbnek tartott Füchse Berlint múlta felül simán.

Pedig a berlinieket tartotta mindenki esélyesebbnek. A felek a szezonban háromszor is találkoztak, kétszer a Füchse nyert, egy bajnoki 31-31-es döntetlennel ért véget. És amíg a Magdeburg óriási csatában harcolta ki a döntőbe jutást, addig a friss német bajnok könnyedén lépte le szombaton a Nantes-ot, ráadásul úgy, hogy a világ legjobbjának tartott Mathias Gidsel egy korai piros lap miatt rá is pihenhetett a fináléra.

Ehhez képest borult a papírforma, ugyan a meccs elején a Füchse Berlin 5-3-ra vezetett, de a rivális 6-7-nél fordított, majd fokozatosan elhúzott, és a szünetre 16-12-es előnyre tett szert.

A fordulás után állandósult a négy-ötgólos magdeburgi előny, és Bennet Wiegert együttese végül 32-26-ra győzött, és megérdemelten szerezte meg a trófeát.

Gisli Kristjansson nyolc, Felix Claar és Omar Ingi Magnusson hat-hat góllal, Sergey Hernández 18 védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Hakun West Av Teigum és Mathias Gidsel hét-hét alkalommal talált be, Lasse Ludwignak pedig 12 védése volt.

A bronzmérkőzésen a francia Nantes játszott jobban, és simán, 30-25-re verte a spanyol Barcát.

Kézilabda, férfi BL, Final Four

Döntő
Magdeburg (német) – Füchse Berlin (német) 32-26 (16-12)

 

Bronzmérkőzés
Nantes (francia) – Barca (spanyol) 30-25 (14-9)

Kapcsolódó
Kézilabda-BL: ilyen csúszós, életveszélyes talaj nem méltó egy négyes döntőhöz
A bizarr piros lapok után kétszer is felsúrolták a kölni aréna padlóját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik