Élő Sport

Kikaptunk a norvégoktól, svájci segítség kell a bennmaradáshoz a hokivébén

MJSZ / Vörös Dávid
MJSZ / Vörös Dávid

A magyar jégkorong-válogatott 1-0-ra kikapott Norvégia ellen a világbajnokság dániai csoportjának utolsó fordulójában.

A magyar csapat a felkészülés során kétszer is legyőzte a norvégokat (5-3 és 2-0), de az már dánok ellen is kiderült, hogy nem szabad a torna előtti eredményekből kiindulni, főleg, hogy azóta a norvég keret 11 helyen módosult.

Magyar kiállítással indult a meccs, Tornyait szórták ki 101 másodperc után, de jól állt a lábán a védelem, Bálizsnak nem volt dolga.

Egy magyar lövőhelyzet után indított kontrából született meg a meccs első gólja, Hári ütőjéről lopták le a korongot, majd Brandsegg-Nygard passza után Steen köszönt be Bálizsnak.

A bekapott gól után gyorsan emberfórba kerültünk, de csak Vincze veszélyes lövésénél volt dolga Normann-nak, majd a következő emberelőnynél a 16 éves Szongoth dolgoztatta meg az ellenfél kapusát. Aztán Laskawy vette fel a kesztyűt az egyik legjobb norvéggal, az USA ellen triplázó Solberggel szemben, aminek páros kiállítás lett a vége, de egy Bálizs-védésen kívül nem sok történt abban a két percben, amíg 4 a 4 ellen játszottak a felek.

A második harmadot óvatos játékkal kezdték a csapatok, aztán Steen ziccerénél a kapuvas mentette meg a magyar csapatot. A harmad második felében a magyar csapat volt veszélyesebb, kétszer is előnybe kerültünk, és Horváth Bence lövésénél a kapuvas a norvégoknak is besegített. A második 20 percben öttel többet lőttünk, mint az ellenfél (11-6), de a gól továbbra is hiányzott a játékunkból.

MJSZ / Vörös Dávid Bálizson (jobbra) semmi nem múlt, óriási védései voltak.

Erdély kiállítása indította a harmadik játékrészt, a hátrányt sikerült kivédekezni. Felpörgött a játék, több dolga lett a kapusoknak, Bálizs a 48. percben hatalmasat hárított egy keresztpassz utáni kapáslövésnél, majd kétszer akkor, amikor Nagy Krisztián volt kiállítva. Nem sokkal azután, hogy kiegészültünk, Nilsson az oldalhálót találta el, a norvégok pedig elcserélték magukat. Az előnyben volt esély az egyenlítésre, ám Normann óriásit mentett botoskesztyűvel Galló kapáslövésénél.

Időkéréssel és kapuslehozatallal próbálkozott Majoross Gergely szövetségi kapitány, de minden magyar lövést blokkolni tudtak a norvégok, akik így biztosították bennmaradásukat. Az örökmérlegben a három döntetlen és 12 győzelem mellett ez volt a 15. magyar vereség.

A mostani eredmény azt jelenti, hogy a magyar válogatott bennmaradásához arra van szükség, hogy kedden Kazahsztán ne szerezzen pontot a minket 10-0-ra elverő Svájc ellen. Ha Svájc hozza a papírformát, akkor az egyben történelmi magyar bravúrt eredményez, mivel csapatunk először maradhat tagja az elitnek!

Jégkorong-vb, herningi csoport, 7. forduló:

Magyarország – Norvégia 0-1 (0-1, 0-0, 0-0)
Herning, Jyske Bank Boxen, 2808 néző
gól: Steen (7.)
kiállítások: 8, illetve 12 perc

 

6. forduló:
Csehország – Németország 5-0 (1-0, 2-0, 2-0)

 

Az állás: 1. (és már negyeddöntős) Csehország 17 pont/6 mérkőzés, 2. (és már negyeddöntős) Svájc 16/6, 3. (és már negyeddöntős) Egyesült Államok 14/6, 4. Dánia 9/6 (23-23), 5. Németország 9/6 (19-20), 6. Norvégia 4/7, 7. MAGYARORSZÁG 3/7, 8. Kazahsztán 3/6 A magyar és a kazah csapat között az egymás elleni eredmény (4-2 nekünk) dönt.

20 perc után 1-0 oda

Volt még egy közepesen veszélyes Laskawy-lövésünk, a két csapat összesen 9 alkalommal talált kaput, ők ötször, mi négyszer. Jövünk vissza nemsokára!

Ez meleg volt!

Bálizsról jött ki egy lövés, a kapusunk kétszer is megpróbálta behúzni maga alá a korongot, de a norvégok nem hagyták annyiban, végül a bíró sípolt, és ezzel kicsit besegített nekünk, mert a pakk még nem volt Bálizsnál.

Bálizs résen volt

Bálizs védett egyet a mamuttal a jobb alsónál, ez volt a legizgalmasabb esemény a páros kiállítás 2 perce során.

Laskawy beleállt a norvégba

Laskawy szólalkozott össze az egyik legjobb norvéggal, Solberggel, a bírók mindkettőjüket kiszórták.

A 16 évesünk megpróbálta

Sokáig azzal is bajlódtunk, hogy bevigyük a korongot, aztán fél perccel az előny vége előtt Szongothnak volt lövőhelyzete, tüzelt is, de Normann kesztyűjében elhalt a próbálkozás.

Kiküldték a gólszerzőt

A norvégok gólját ütő Steen ütője volt túl magasan, el is találta vele Ortenszky arcát, ez is kiállítás.

Egy jó lövésünk volt csak

Vincze kapáslövését Normann védte, ez volt az első kísérletünk, amely eljutott a meccsen a norvég kapuig. A norvégok többször is ki tudták vinni a pakkot a harmadukból, így nagyobb nehézség nélkül kivédekezték a hátrányt.

Ott az előny!

Nekünk volt lövőhelyzetünk, ám Hári ütőjéről lelopták a korongot, és ebből indult a norvég támadás, Steen pedig félmagasan beemelte a bal sarokba.

A szurkolókra ma is lehet számítani

Elmegyünk bárhova, így szól a szurkolótábor mottója, és Herningben is ott vannak a drukkerek, akik az első korongbedobás óta folyamatosan énekelnek.

Elindultunk!

Fehérben játszanak a norvégok, pirosban a magyar csapat.

Tegyük széppé a kapitány szülinapját!

Ma ünnepli 46. születésnapját a magyar csapat szövetségi kapitánya, Majoross Gergely, aki tagja volt annak a csapatnak, amely 2008-ban feljutott az A csoportba. Isten éltesse a kapitányt, és kívánjuk neki, hogy újabb történelmi bravúr részese legyen!

Bravúrpontot szereztek a norvégok

Kikaptak azoktól a kazahoktól, akiket a magyar csapat 4-2-re vert, viszont egyetlen pontjukat az USA ellen szerezték, akkor 1-5-ről álltak fel, de a hosszabbításban végül az Egyesült Államok szerezte a mindent eldöntő gólt.

A másik csoport kiesője már megvan

A tavaly a magyarokkal együtt feljutó Szlovénia 3-1-re verte Franciaországot, és ezzel eldőlt, hogy a stockholmi csoportból a franciák estek ki.

Bálizs kezd a kapuban

Mögötte pedig Horváth Dominik a tartalék. Ez azt jelenti, hogy a Svájc ellen védő Vay Ádám pihenőt kapott az edzői stábtól.

A felkészülési meccseken elkaptuk őket

Előbb 5-3-ra, majd 2-0-ra, de azóta egyrészt erősödött a norvég keret, ráadásul a dánokat is elvertük, aztán ők nagyon csúnyán elpáholtak minket élesben, már a vébén (2-8).

Fel kell állni a nagy pofonból

A magyar válogatott vasárnap 10-0-ra kikapott Svájc ellen, de akkor a tavalyi ezüstérmes volt az ellenfél. Most az a Norvégia következik, amely eddig egy pontot szerzett, és amely tudásban sokkal közelebb van hozzánk, mint Svájc.

Olvasói sztorik