Sport

Katasztrofális vereséget szenvedett a hokiválogatott a vébén

MJSZ / Vörös Dávid
MJSZ / Vörös Dávid
A magyar jégkorong-válogatott 10-0-ra kikapott a tavalyi ezüstérmes svájci csapattól a dán-svéd közös rendezésű világbajnokság hatodik, utolsó előtti fordulójában, de a katasztrofális vereség ellenére változatlanul bennmaradást érő helyen áll a herningi csoportban.  

A világ élmezőnyébe tartozó, 2013-ban, 2018-ban és tavaly ezüstérmes svájciak toronymagas esélyesei voltak az összecsapásnak. Legutóbb 1974. március 11-én, azaz több mint 51 éve a lyoni C csoportos tornán sikerült ellenük győzni (2-1), a másik tétmeccses siker pedig 1933. február 19-én született a prágai vb-n (3-1).

A két csapat 1985. március 21. óta nem találkozott, akkor Fribourgban a B csoportos vb-n a svájciak 9-1-re nyertek. A mostani keretüket öt NHL-es játékos erősíti, és már biztos negyeddöntősök voltak. Ugyanakkor négy sztárjukat – a 2017-es NHL-es draft első választottját, Nico Hischier-t, a hozzá hasonlóan a New Jersey Devilsben szereplő Jonas Siegenthalert, valamint két korábbi NHL-est, Denis Malgint és a csütörtöki vb-meccsen négyszer eredményes Sven Andrighettót – nem nevezték az esti összecsapásra.

Majoross Gergely szövetségi kapitány három helyen változtatott a kezdőcsapatán a pénteki, dánok elleni 8-2-es vereséghez képest: a kapuban Vay Ádám kezdett, az akkor lecserélt Bálizs Bence helyett pedig ezúttal Horváth Dominik volt a cserekapus. Hadobás Zétény és Laskawy Ferenc be-, míg Nilsson Henrik és Terbócs István kikerült.

Nekiugrott a magyaroknak az esélyesebb csapat, és egy kapuvas után a hatodik percben a vb legidősebb hokisa, a 41 éves Andres Ambühl, majd 1:41 perc múlva a New Jersey ásza, Timo Meier nem kegyelmezett. Emberelőnyben kijött a szorításból a Majoross-alakulat, egyenlő létszámban viszont újabb lövés csattant a magyar kapuvason, írta tudósításában az MTI.

A folytatásra visszavett a tempóból a rivális, ám a korongbirtoklása így is komoly fölényt mutatott. A magyarok is olykor átjutottak a túloldalra, ám alig volt esély faragni a hátrányból. A meccs derekán Dominik Egli távolról, takarásból, másfél perc múlva ordító védelmi hibából az üresen hagyott Meier közelről, majd újabb két perc elteltével – Vay hatalmas védését követően – Janis Moser a kék vonalról hizlalta az előnyt.

A záró felvonásban fórban akadt néhány magyar helyzet, majd kapuszavarásért meg nem adott svájci gól is. Aztán az 51. percben korongjáratás végén Egli mértani pontossággal lőtt a jobb felső sarokba, 48 másodperc múlva Ambühl lépett ki egyedül és Vay Ádámot elfektetve nem hibázott. Az 55. percben Andrea Glauser is betalált, majd 67 másodperccel a vége előtt a mesterhármast szerző Ambühl, 40 másodperccel a végső dudaszó előtt pedig Kevin Fiala is a kapuba talált.

Fájdalmas adat, hogy a svájciaknak több góljuk volt, mint a magyaroknak kapura lövésük (6).

A magyarok a második világháborút követő négy elit vb-s szereplésük során először kaptak tíz gólt, a korábbi negatív csúcs 2009-ben a Kanada elleni 9-0 volt.

A kiesés elkerüléséért küzdő, egy győzelemmel és öt vereséggel álló nemzeti együttes hétfőn 20.20 órától a norvégok ellen zárja a tornát. A csapat csak abban az esetben esik vissza a divízió I/A-ba, ha alapidőben kikap és a kazahok kedden pontot szereznek Svájccal szemben.

Jégkorong-vb, 6. forduló

B csoport
Svájc – Magyarország 10-0 (2-0, 3-0, 5-0)
gól: Ambühl (6., 51., 59.), Meier (8., 34.), Egli (32., 51.), Moser (36.), Glauser (55.), Fiala (60.)

 

Egyesült Államok – Kazahsztán 6-1 (0-0, 5-0, 1-1)

 

Az állás:
1. (és már negyeddöntős) Svájc 16 pont/6 mérkőzés
2. (és már negyeddöntős) Csehország 14/5 (28-9)
3. (és már negyeddöntős) Egyesült Államok 14/6
4. Németország 9/5 (19-15)
5. Dánia 9/6 (23-23)
6. MAGYARORSZÁG 3/6
7. Kazahsztán 3/6
8. Norvégia 1/6

 

A csoport:
Lettország – Szlovákia 5-1 (1-1, 3-0, 1-0)
Ausztria – Szlovénia 3-2 (1-1, 0-0, 1-1, 0-0), szétlövés után

 

Az állás:
1. (és már negyeddöntős) Svédország 18/6
2. (és már negyeddöntős) Kanada 15/5
3. (és már negyeddöntős) Finnország 11/5
4. Lettország 9/6 (16-19)
5. Ausztria 7/6 (15-17)
6. Szlovákia 7/6 (8-22)
7. Franciaország 1/6 (7-24)
8. Szlovénia 1/6 (6-28)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik