Sport

Égő autóból húzták ki, felébredt a kómából a korábbi NBA-sztár fia

Natasha Campos / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Natasha Campos / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Súlyos autóbalesetet szenvedett Alijah Arenas, a korábbi NBA-sztár Gilbert Arenas 18 éves fia, akit válságos állapotban szállították kórházba.

A tizennyolc éves játékost egyetemi szinten az egyik legnagyobb tehetségnek tartják, így több rangos egyetem is sorban áll érte, ő végül a Dél-kaliforniai Egyetem csapatát (USC Trojans) választotta.

A baleset csütörtökön hajnali 4 óra 56 perckor történt Los Angelesben, Alijah egy Tesla Cybertruckot vezetett, amikor letért az útról, nekiütközött egy tűzcsapnak, majd egy fának. A fiút súlyos állapotban szállították kórházba, ahol mesterséges kómába helyezték, szerencsére péntekre javult annyit az állapota, hogy felébresztették az orvosok.

A TMZ videót tett közzé a balesetről, amelyen az látszódik, hogy az autó lángokban áll. A Los Angeles Times egy rendőrségi forrást idézett, amely szerint a kábítószernek vagy az alkoholnak nem volt szerepe a balesetben.

Emlékszem, hallottam, ahogy dörömbölnek az autó ablakán, de nem láttam semmit, mert olyan sűrű volt a füst. Ekkor vettem észre, hogy valaki van bent. Csak azt tudtuk, hogy ki kell hoznunk

nyilatkozta egy férfi, aki a bajba jutott játékos segítségére sietett.

Az édesapa, a 43 éves Gilbert Arenas 2001 és 2012 között. 12 szezont játszott az NBA-ben, szerepelt a Golden State Warriors, Washington Wizards, az Orlando Magic és a Memphis Grizzlies csapataiban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik