Sport

A kézivébétől eltiltották doppingolás miatt, most felmentették a portugál irányítót

CHRISTIAN CHARISIUS / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
CHRISTIAN CHARISIUS / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Azok után, hogy a január férfi kézilabda-világbajnokság kezdete előtt meghurcolták, doppingvádakkal illették, emiatt pedig ideiglenesen eltiltotta a nemzetközi szövetség Miguel Martinst, az Aalborg portugál válogatott irányítóját, most Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) azt közölte, hogy a Szeged korábbi játékosánál a B teszt nem igazolta a doppinghasználatot.

Az A minta (amelyet több mint egy éve, 2024. január 13-án, az Európa-bajnokság alatt vettek le!) exogén tesztoszteron jeleit mutatta, de a B minta ezt nem tudta megerősíteni, ezért a Nemzetközi Tesztelési Ügynökség (ITA) azonnali hatállyal feloldotta Martins felfüggesztését.

Ugyan a játékos lemaradt a portugál kézilabdasport legnagyobb sikeréről, a világbajnoki negyedik helyről, de most akár már a hétvégi Dán Kupa négyes döntőn pályára léphetne.

Az Aalborg azonban jelezte, hogy nem szerepel a terveiben az irányító hétvégi szerepeltetése. Ráadásul a dánok, miután nem tudták, hogyan alakul az ügy, csütörtökön szerződtették a posztra a norvég klasszis Sander Sagosent is.

Az ügy nem tekinthető lezártnak, mivel az ITA-n belül most belső vizsgálatot folytatnak az eltérő teszteredmények okának tisztázására, írta a dán Tv2.

A klub igazgatója, Jan Larsen azt mondta, nagyon boldog a történtek miatt.

Hihetetlenül nehéz időszak volt ez Martins számára. Most újra kézilabdáznia kell, ez a legfontosabb az életében.

Kapcsolódó
Összekeverhették a mintákat? – ilyen zavaros doppingügyet még nem látott a kézilabdavilág
Rengeteg a kérdőjel és a megmagyarázhatatlan részlet Miguel Martins ügyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik