1895 és 1919 között olyan idők jártak, hogy az Egyesült Államok néhány városában – többek között New Yorkban – betiltották a professzionális ökölvívást. Az 1911-ben elfogadott Frawley-törvény létrehozta New York állam sportolói bizottságát, amely a sportot felügyelte, és azt jelentette, hogy
- bokszmérkőzéseket csupán az engedéllyel rendelkező klubok rendezhettek,
- a csaták maximum 10 menetesek lehettek,
- és, ha nem dőlt el kiütéssel, akkor nem lehetett győztest hirdetni.
De hogy mégse döntetlen legyen a vége, a meccsen résztvevő sportújságírók konszenzusos alapon megállapították a győztest (newspaper decision), és ez alapján írták meg cikkeiket. Így aztán a korszak bunyósai a mai szemmel kissé kusza módon többféle statisztikával is rendelkeznek.
Miután 1917. január 30-án egy fiatal profi bokszoló végzetes sérülést szenvedett Albanyban, Charles Whitman kormányzó meggyőzte a törvényhozókat, hogy helyezzék hatályon kívül a Frawley-törvényt, és töröljék el az ökölvívást az államban. A tilalom három évig tartott, és a profi ökölvívás – politikai manőverezések után – csak 1920-ban tért vissza a Walker-törvény elfogadásával.
Gyógyíthatatlan volt, mégsem hagyhatta abba
Billy Miske 1894. április 12-én született a minnesotai St. Paul városában, bokszpályafutását középsúlyúként kezdte, onnan erősödött bele a félnehéz-, majd a nehézsúlyba, de mindegyikben sikeresen versenyzett.
Statisztikájáról a fentebb vázolt helyzet miatt ellentmondásos információkat lehet találni a világhálón, ami nem csoda, hiszen a zűrzavaros 1910-es években nehéz volt számon tartani minden mérkőzést.
Amennyiben a BoxRec szakportált vesszük alapul, úgy Miske rekordja 43 győzelem (32 KO), két döntetlen és három vereség, de a sportági Hírességek Csarnoka honlapja szerint a legjobbak közé 2010-ben beválasztott sportoló összesen 106 meccset vívott, 48 győzelme, két döntetlenje és két veresége mellett 54, döntés nélküli összecsapása akadt.
A St. Paul-i Villámcsapás néven elhíresült sportoló a korszak nagyjaival, köztük Harry Grebbel, Jack Dillonnal, Tommy Gibbonsszal, Bill Brennannal, Batling Levinskyvel és a legendás Jack Dempsey-vel többször is összecsapott – utóbbitól vb-címmérkőzésén súlyos KO-vereséget szenvedett 1920. szeptember 6-án a michigani Benton Harborban.
Ám nem engedelmeskedett, mindenki, így a családja előtt is titkolta ezt. Úgy érezte, amíg tud, addig muszáj bunyóznia, mert csak ezzel tudja biztosítani szerettei megélhetését.
A sportoló ugyan jól keresett az első győzelmeivel, ám autóipari vállalkozása csődbe jutott, 100 ezer dolláros tartozást halmozott fel. Még karrierje egyetlen kiütéses vereségének is örülhetett, hiszen a Dempsey elleni KO is 18 ezret hozott a hitelezőinek.
Pályafutása egyetlen címmérkőzését elveszítve sem akarta abbahagyni, a betegség fájdalmas hatásai ellenére folyamatosan ringbe lépett. Mai szemmel, amikor egy-egy bunyós akár egy-másfél évet is készül a mérkőzésére, elképzelhetetlen mennyiséget vállalt:
1923. január 12-én hatszor küldte padlóra az első menetben Harry Foley-t, ám addigra már olyan erős fájdalmak gyötörték, hogy a csatát követően bejelentette a visszavonulását.
Egy boldog karácsony reménye
1923 őszén állapota rosszabbodott, a veséje szinte teljesen leállt, csak főtt halat és csirkehúslevest evett, érezte, hogy számára a közelgő karácsony lesz az utolsó. Ekkor döntő lépésre szánta el magát, és megkérte a menedzserét, Jack Reddyt, hogy szervezzen még egy összecsapást.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Nem mondhatod komolyan!” – reagált a helyzetre a barátja, de Billy hajthatatlannak bizonyult.
Teljesen le vagyok égve, azt sem engedhetem meg magamnak, hogy karácsonyi ajándékot vásároljak a szeretteimnek. Tudom, nincs sok időm hátra, de szeretném, ha Marie és a gyerekek boldogok lennének. Ez lesz az utolsó karácsonyom, segítened kell egy utolsó harc megszervezésében.
Reddy tétován azt felelte, amilyen fizikai állapotban van, lehet, meg is ölné az ellenfele a ringben, márpedig nem akarja, hogy a halála az ő lelkén száradjon. Erre Miske úgy reagált:
Mennyivel jobb várni a halálra egy hintaszékben?
Menedzsere azt javasolta, hogy menjen kicsit le az edzőterembe, és nézzék meg, egyáltalán mit bír, de tökéletesen tisztában volt azzal, hogy Miske mozogni is alig tud. Végül beadta a derekát, és leszerződött azzal a Bill Brennannal, aki majdnem egy évvel volt idősebb riválisánál, ám már túl volt pályafutása zenitjén. A megelőző két mérkőzését elveszítette, Luis Angel Firpótól például olyan verést kapott, hogy hosszabb ideig kórházban volt – a szakma szerint vissza kellett volna vonulnia.
Ráadásul korábban háromszor is összecsaptak, egy döntetlen mellett kétszer Miske győzött.
Haldokolva is KO-val nyert
A csatára 1923. november 7-én került sor, de Miske továbbra sem tudott edzeni, egész nap az ágyban feküdt, ő így gyűjtött erőt a lehetetlennek tűnő feladatra. De nem maradhatott titokban, hogy nem egészséges, így ellenfele sem pazarolt energiát az edzőteremre, alig edzett, és felszedett jó pár kilót.
A korabeli tudósítások szerint nagyon sápadt volt, nehezen mozgott, de volt erő az ütéseiben. A harmadik menetben egy bal horoggal megrogyasztotta, a negyedikben pedig egy jobb csapottal kiütötte Brennant.
A győzelemért tekintélyesnek számító 2400 dollárt kapott, amit a családjára költött. Újrabútorozta a házat, elment kacsavadászatra, majd karácsonyra a tizennyolc hónapos Donna babákat és mackót, a fiúk, a hatéves Billy Jr. és a négyéves Douglas biciklit és játékvonatot, felesége, Marie pedig zongorát kapott. Csekket küldött a szüleinek, megrendelte a legjobb ételeket, a nyeremény fennmaradó részét pedig a feleségére hagyta.
Azon a karácsonyon úgy ettek, mint a Rockefellerek, úgy énekeltek, mint az angyalok, és egész nap nevettek
Csak másnap reggel mondta el a feleségének az igazat a betegségéről. Fájdalmai miatt kórházba került, és 1924 borongós újévének reggelén meghalt.
