Dariusz Michalczewski (a fotón korábbi klubtársával, Kovács Istvánnal, a Magyar Ökölvívó Szövetség jelenlegi elnökével 2010-ben a Budapest Marathonon) egyike annak az öt lengyel ökölvívónak, akik profi ökölvívó világbajnokságot nyertek. A gdański születésű sportoló 50 mérkőzéséből 48-at megnyert, és három szervezetnél, a WBO-nál, a WBA-nál és az IBF-nél is uralkodott félnehézsúlyban.
A kiváló ökölvívó a sport.intera.pl oldalnak adott interjúban többek közt arról mesélt, hogy nagyon hamar elvesztette az édesapját, ezért nehéz gyerekkora volt.
Az ökölvívás mentette meg az életemet, mert akkor még nem voltak pszichológusok, pedig azt hiszem, apám halála után elkellett volna a segítségük. Édesapám hét évig betegeskedett, hol a kórházban, hol otthon szenvedett, gyötrődött. Tudtam, hogy nem egészséges, mégis sokkolt a halála, mert senki sincs felkészülve a szeretett személy, az apa vagy az anya halálára. Ezért nem csak az ökölvívás, hanem általában a sport jelentette a gyógyszert számomra
– fogalmazott Michalczewski.
Az ökölvívó szerint átvitt és valós értelemben is az apja helyébe az edzői léptek, akikről ugyan nem lehet elmondani, hogy okleveles pedagógusok lettek volna, hiszen nem rendelkeztek szakirányú végzettséggel. Őket is az élet nevelte, formálta, ezért alapvetően a jó napot, köszönöm, elnézést szavakkal a félelemmel elért vasfegyelmen alapult a módszerük, így neveltek alázatra, tiszteletre.
Ha nem köszöntem az edzőnek, amikor beléptem az edzőterembe, olyat kaptam, hogy a fal adta a másikat. Az volt az utolsó alkalom, hogy nem köszöntem
– mesélte.
Michalczewski 2005-ben fejezte be pályafutását. Jelenleg Gdańskban él, és jótékonysági tevékenységet többek közta az Esélyegyenlőségi Alapítványnál.
