HIRDETÉS
Sport

Újra klubcsapatot talált magának Ambros Martín, a Fradi ellen kezdi a munkát

Fabrice COFFRINI / AFP
Fabrice COFFRINI / AFP

A spanyol női kézilabda-válogatott jelenlegi szövetségi kapitányát, Ambros Martínt nevezték ki a szlovén élvonalban szereplő Krim Ljubljana új vezetőedzőjének.

A győriek korábbi sikeredzője az idény végéig veszi át a csapat irányítását, de eredményes szereplés esetén hosszabbíthatnak egymással a felek. A szlovén csapatnak azután kellett új edzőt keresnie, hogy Dragan Adžić lemondott a közelmúltban. Martín még a Győri Audi ETO KC edzőjeként négyszer is megnyerte a Bajnokok Ligáját, kétszer ezüstérmet szerzett a magyar csapattal, ötször pedig a sorozat legjobb edzőjének is megválasztották, ennek ellenére főleg válogatottaknál dolgozott. Az ETO, a spanyol SD Itxako és a Rosztov-Don után a ljubljanai együttes csupán a negyedik klubja 20 év alatt.

Első mérkőzését éppen a Ferencváros ellen játssza majd új csapatával a szakember, január 11-én hazai pályán játszik majd a Krim Ljubljana.

Kapcsolódó
Kifizetődött az, hogy bíztak Golovin Vlagyimirban
Ilyés Ferenc kézielnök szerint időbe telt, de sikerült.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik