A mérkőzést kisebb közjáték zavarta meg, a himnuszok alatt Kácsor Gréta rosszul lett és a földön fekve ellátásra szorult, mert fejfájásra panaszkodott és leesett a vércukorszintje. Noha a kezdő sípszóra már társai között ült a kispadon, pályára végül nem lépett.
Döcögősen indult a találkozó, az ötödik perc végén az előtte korán kiállított Vámos Petra törte meg a gólcsendet. Nem volt magas színvonalú a játék, sok volt a hiba mindkét együttes játékában, a társházigazda rontott kevesebbet. A lengyelek hét a hat elleni támadójátéka során elkövetett hibáit pedig több üres kapus góllal büntette, a rivális nyitott védekezése mellett pedig a kiválóan cselező Vámos lubickolt.
Az első félidő feléhez közeledve, 8-4-es magyar vezetésnél a lengyelek váltottak támadásban, a játékvezetők pedig sorra ítélték a kétperces kiállításokat, bő negyedóra alatt öt játékost szankcionáltak, így nem sokszor fordult elő, hogy mindkét fél teljes létszámban lett volna a pályán. A körülmények ellenére, a nézőtérről érkező folyamatos buzdítás mellett tartotta négy gól környéki előnyét a magyar csapat, sőt ezt a szünetre meg is duplázta.
A pihenő után hat perccel Böde-Bíró Blanka védéseire alapozva elérte a magyar előny a tíz gólt (20-10), ebben a periódusban is sok volt a hiba mindkét oldalon. A sorok rendezése ekkor is a magyar válogatottnak sikerült jobban, amely egy rövid lengyel zárkózást követően (20-13) növelni tudta előnyét, és végül tíz góllal bizonyult jobbnak (31-21).
Böde-Bíró kilenc lövést védett, Vámos Petra nyolc találatával lett a mérkőzés legjobbja.