Ahogy a Spiegel fogalmazott, Wyludda mindent a sportnak rendelt alá, beleértve saját egészségét is. Ambíciója olimpiai bajnoki címig, lába elvesztése után paralimpiai részvételig vitte, miközben keletnémet sportolóként folyamatosan szembesülnie kellett a doppingvádakkal.
A volt NDK színeiben 16 évesen már két érmet is szerzett az U20-as korosztály Európa-bajnokságán, mivel diszkoszvetésben első, súlylökésben pedig második helyen zárt. Egy évvel később korosztályos világbajnokságot nyert diszkoszban, majd 1987-ben diszkoszban és súlylökésben is győzött az U20-as kontinenstornán, 1988-ban pedig 74,40 méterre javította a junior diszkoszosok világcsúcsát, amelyet azóta sem döntöttek meg.
Ilke Wyludda, 1996 Olympic discus champion, dies aged 55 – AW https://t.co/Y0DPYL0Vjj
— National Throws (@nationalthrows) December 3, 2024
Két év alatt összesen 14 korosztályos világcsúcsot ért el, ebből 12-t diszkoszban, kettőt pedig súlylökésben, 1989 és 1991 között 41 versenyen keresztül nem tudták legyőzni, ezalatt pedig megszerezte első felnőtt Eb-címét is. Két vb-ezüst után 1994-ben ismét Európa-bajnok lett, majd 69,96 méterrel Atlantában olimpiai aranyérmet szerzett.
Az atlantai diadal azért is volt számára fontos, mert négy évvel korábban, Barcelonában teljesen összeomlott, nem tudta elviselni a terhet és csupán a 9. helyen zárt. Állítólag gyenge idegei voltak, ezért onnantól kezdve a mentális stabilitásán dolgozott terapeutájával, Christa Wegenerrel.
Mi voltunk az úttörői annak, amit ma minden sportoló csinál: pszichológiai verseny- és ellenfélelemzés. Hogyan játszhatok a riválisokkal? Milyen önbizalmat közvetítek, még akkor is, ha nem feltétlenül rendelkezem vele?
– nyilatkozta.
A doppingpletykákat mindig félresöpörte, azt mondta, biztos benne, hogy sohasem szedett tiltott szereket. Azt sem tudta elképzelni, hogy tudtán kívül is doppingolhatott.
Ekkor már a térde szinte teljesen tönkrement, súlyos porckopással bajlódott, a keresztszalagjai sem voltak már épek. 2001-ben azért fejezte be versenysportolói pályafutását, mert elszakadt a mellizma, amivel már nem tudott megbirkózni.
Két évvel később leesett a lépcsőn, sérülése pedig egy hosszú szenvedés kezdete volt. A csont elfertőződött, a lába nem gyógyult meg, majd 2010-ben újabb műtéten esett át, amelynek során súlyos vérmérgezést kapott. Orvosai mesterséges kómába helyezték, és csak akkor ébresztették fel, amikor legyőzték a vérmérgezést.
De a jobb lábának alsó részét nem tudták megmenteni, az orvosok ezt nyíltan elmondták neki. Akkor már befejezte orvosi tanulmányait, és bár nem könnyen, de meghozta a döntést és az amputációt választotta.
Választhattam, hogy a lábamat vagy az életemet veszítem el. De élni akartam
– mondta.
Fantomfájdalmakkal küszködött, de nem adta fel. 2011-ben kezdett súlylökéssel foglalkozni, kvalifikálta magát a londoni paralimpiára. Érmet ugyan nem nyert, de számára a részvétel már elég diadal volt.
A kórházban aneszteziológusként dolgozott, de krónikus fájdalomban szenvedő betegek ellátására is szakosodott. Úgy érezte, hitelesen képviselheti a betegeknek, hogy mit jelent a fájdalom – főleg azt követően, hogy a bal lábát is elvesztette.
December 1-jén halt meg, mindössze 55 éves volt.
