Sport

Először sikerült a Fradinak oda-vissza legyőzni a Bukarestet a BL-ben

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A Ferencváros házigazdaként 31-28-ra nyert Pásztor Noémi csapata, a román CSM Bucuresti ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában, vasárnap, ezzel nagy lépést tett a negyeddöntőbe jutás felé.

A hazai csapat egy hete, Bukarestben 28-26-ra nyert, ezúttal pedig Érden fogadta a román élvonal listavezetőjét. A találkozót helyszínen tekintette meg Golovin Vlagyimir, a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar női válogatott szövetségi kapitánya.

Bukaresti kiállítás és Márton Gréta szélről érkező gólja adta meg az alaphangot, korán háromgólos előnyt dolgozott ki a házigazda (5-2). A magas iramú kezdésben mindkét kapu előtt be-becsúsztak hibák, a 12. percben egyenlített a román alakulat (7-7), amelyben ezúttal ott volt a BL történetének egyik legeredményesebb játékosa, az egy héttel ezelőtti mérkőzést kihagyó Cristina Neagu. A jelenléte hatott is a CSM játékára, a 16. perc végén először mutatott bukaresti előnyt az eredményjelző (9-10), az FTC kevésbé volt hatékony támadásban ebben a periódusban. Az első játékrész kiegyenlített hajrájában a gyors ellentámadásainak köszönhetően egygólos előnyt szerzett a CSM.

Egy bravúr Laura Glausertől:

A fordulás után is kiegyenlített volt a játék, egyik csapat sem tudott eltávolodni, a második félidő derekára is maradt a románok egyólos előnye (23-24).

A záró tíz percnek 26-26-ról vágtak neki a felek, és már csak bő hat perc volt hátra, amikor a második félidőben először vezetett Allan Heine vezetőedző együttese (28-27). Az utolsó két percen belül két találat volt az előny, ezt pedig még meg is tudta toldani a remekül védekező Ferencváros.

Ezzel megnyerte idei utolsó BL-mérkőzését, története során először győzte le oda-vissza román riválisát az FTC.

A sikerből Darija Dmitrijeva és Klujber Katrin egyaránt hat góllal, Böde-Bíró Blanka kilenc, Laura Glauser hat védéssel vette ki a részét. A bukaresti Elizabeth Omoregie a találkozó legeredményesebbjeként tízszer volt eredményes, Neagu nyolcszor talált be, Pásztor nem kapott lehetőséget.

A CSM Bucuresti sorozatban harmadszor kapott ki a csoportkörben, a második helyét megerősítő Ferencváros egymást követő harmadik találkozóját nyerte meg, ezzel nagy lépést tett: a csoportok első két helyezettje ugyanis közvetlenül a negyeddöntőbe jut, míg a 3-6. helyezettek a rájátszás első fordulójába kerülnek.

A november 28-án kezdődő, részben hazai – debreceni – rendezésű Európa-bajnokság miatt szünet következik a Bajnokok Ligájában, a következő fordulót január 11-12-én rendezik.

8. forduló, A csoport

FTC-Rail Cargo Hungaria – CSM Bucuresti (román) 31-28 (17-18)

lövések/gólok: 52/31, illetve 49/28

gólok hétméteresből: 6/5, illetve 5/5

kiállítások: 2, illetve 6 perc

Kapcsolódó
Legyőzte a Szeged a Veszprémet a férfi kézilabda-rangadón
Kilenc vereség után győzött ismét riválisa ellen a szegedi csapat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik