Minden idők egyik legünnepeltebb atlétájának a sikerhez vezető úton akadályok hosszú sorát kellett legyőznie. Wilma Glodean Rudolph 1940. június 23-án a Tennessee állambeli Clarksville egyik külvárosában született egy színes bőrű család huszonkét gyermeke közül huszadikként. Koraszülöttként látta meg a napvilágot, az sem volt biztos, hogy életben marad.
Kiskorában elkapta a skarlátot, kétszer a tüdőgyulladást, majd négyéves korában a gyermekbénulást, ekkor az orvos azt mondta, soha nem fog újra járni.
Anyja ezt nem fogadta el, minden nap órákig masszírozta a kislány fűzőbe bújtatott bal lábát, és Wilma hatévesen már egyik lábán tudott ugrálni, nyolcévesen két lábon bicegett, tizenegy évesen pedig már az udvarban kosárlabdázott.
Az amerikai Délen szegregált, csak fekete diákoknak fenntartott iskolába kellett járnia, ahol ő lett a kosárlabdacsapat csillaga. A rendkívül gyors és robbanékony lányt innen csábította át az atlétikai edzésekre Ed Temple, a Tennessee Egyetem edzője, Rudolph így tizennégy éves korától az egyetem csapatával készülhetett.
Rómában ismerte meg a világ a nevét
Eredményei egyre javultak, az országos ifjúsági bajnokságokon sorra aratta a győzelmeket, s alig 16 évesen ő lett a legfiatalabb tagja a melbourne-i olimpiára utazó atlétikai válogatottnak. A játékokon a 4×400-as váltóval bronzérmet szerzett, szülővárosában hősként ünnepelték.
A Tennessee Egyetemen pedagógiát tanult, közben keményen készült a következő olimpiára. Az 1959-es Pánamerikai Játékokon a 4×100 méteres váltóban aranyérmet, 100 méteren ezüstérmet nyert, utóbbi számban amerikai egyetemi bajnok lett, címét négy egymást követő évben megvédte.
A 100 méteres síkfutás elődöntőjében már beállította a 11.3 másodperces világcsúcsot, a döntőt pedig elképesztőnek számító, 11.0 másodperces eredménnyel nyerte meg, de a rekordot az erős hátszél miatt nem hitelesítették.
200 méteren az előfutamban olimpiai rekordot futott (23.2 mp), a döntőben 24 másodperces eredménnyel lett első. Végül a 4×100 méteres váltót (amely az elődöntőben 44.4 másodperccel világrekordot állított fel) a 43 fokos, iszonyatos hőségben záró emberként segítette győzelemhez, méghozzá úgy, hogy váltáskor majdnem elejtette a botot és kétméteres hátrányból hajrázta le a nyugatnémet váltó utolsó tagját.
Sokat tett a szegregáció megszüntetéséért
Az első tévében is közvetített olimpia egyik legnagyobb csillagát a lapokban Tornádóként, a világ leggyorsabb nőjeként, Fekete Gazellaként emlegették, a játékok után a Fehér Házban John F. Kennedy elnök fogadta. Szülővárosában parádét rendeztek a tiszteletére, amelyen csak akkor volt hajlandó részt venni, ha fehérek és feketék együtt ünnepelhetik, Clarksville-ben ez volt az első nem szegregált nyilvános rendezvény.
Három évvel később személyes tekintélyét latba vetve érte el, hogy a város minden nyilvános létesítményében megszűnjön a faji elkülönítés. 1960-ban az Év sportolója és az Év női sportolója lett, 1962-ben az amerikai sport legmagasabb kitüntetését, a James E. Sullivan emlékérmet vehette át.
Tanítónői diplomájának megszerzése után, 1962-ben visszavonult és tanítani kezdett. A sporttól nem szakadt el, edzőként is dolgozott, Amerika-szerte tartott előadásokat, fiataloknak indított szövetségi sportprogramokat népszerűsített, publicistaként és tévékommentátorként is ismert lett.
Pályafutása a szigorú amatőr korszakra esett, így világhírre szert tett ugyan, de pénzre nem, soha nem lett gazdag.
Győzni csodálatos dolog
1982-ben Indianapolisban mozgássérült gyerekek számára alapítványt hozott létre, a mozgássérültek sportjának követeként utazott a világban. 1974-ben bekerült a Nemzeti Atlétikai Hírességek Csarnokába, 1983-ban az Amerikai Olimpiai Hírességek Csarnokába, 1993-ban pedig Bill Clinton elnöktől a polgári személyeknek adható legmagasabb amerikai kitüntetést, az Elnöki Szabadságérmet is átvehette.
Utolsó éves középiskolásként született első gyermeke, akinek apjához 1963-ban férjhez ment. (Közben 1961-ben volt egy rövid első házassága is.) Még három gyermeke született, de második házassága is válással ért véget 17 év után. 1977-ben megírta önéletrajzát Wilma címmel, ennek alapján könyvek és filmek születtek életéről.
A kivételes sportoló, aki gyermekkori betegségét leküzdve lett a világ leggyorsabb nője, számtalan atléta példaképe lett, arcképe postabélyegen is megjelent.
Hitvallása ez volt:
Győzni csodálatos dolog. De ha valamit el akarsz érni az életben, meg kell tanulnod veszíteni is. Senki sem marad veretlen, de ha egy súlyos vereség után ismét képes vagy győzni, igazi bajnok leszel.
Forrás: Nemzeti Archívum Sajtóarchívuma
