Az 1990. december 22-én Pristinában született játékos akkora tehetségnek számított, hogy a 16. születésnapja előtt már a THW Kiel vitte volna, ő viszont végül a dán Bjeringbro-Silkeborghoz szerződött. Három év után 2009 nyarán visszatért a Partizanhoz, 2012 februárjában onnan szerződtette a Vardar.
Az északmacedónokkal öt bajnoki címet és hat kupát nyert, és tagja volt a 2016-17-es Bajnokok Ligáját nyert együttesnek is. Igaz, a gondok nem kerülték el, a válogatottnál az akkori szövetségi kapitány, Dejan Peric az ittassága miatt kizárta, Szkopjéban pedig a súlyával voltak gondjai, ezért Raúl González felfüggesztette a 2014-15-ös szezon kezdete. Csak azt követően vette vissza, hogy Milic húsz kilót fogyott.
Volt olyan időszak az életemben, hogy 160 kilogrammot nyomtam, és lehet, hogy hihetetlennek tűnik, de igaz: akkor voltam a legjobb, képes voltam spárgázni és a lábammal meg tudtam érinteni a lécet
– idézte a szerb MozzartSport portál.
Ja, Džambo: Odbio sam Barsu, Zvezdu, danski i katarski pasoš, dogurao do 290 kilograma https://t.co/g5IZwbZGBb #StrahinjaMilić #RKVardar #RKPartizan via @MozzartSport
— Mozzart Sport (@MozzartSport) November 3, 2024
Állítólag hívta a Barca és Flensburg, a dánok és a katariak útlevelet ajánlottak neki, de ő mindent visszautasított.
„Sérülésből lábadoztam, akkor se voltam vékonyabb. Edzettem, mindenki nagyon örült. A probléma a pénzzel volt, kompenzációt kellett volna adni a Partizannak. A klub akkori alfája és ómegája, Hajnal Csaba fizetni akart, de a pénzösszeget kicsit csökkentve, több részletben megadva. Legalábbis ez volt az információm. Az átigazolásom végül nem történt meg, visszatértem a Partizanhoz.”
A Vardarban más gondjai akadtak.
„Állandóan háborúban álltam Raúl González edzővel, és így visszagondolva a legtöbb dolog az én hibám volt. Mindig azt mondták, rendben vagyok, jól védek, de hát hogy nézek ki?! Mindez bosszantott és vérig sértett. Azokban az években megcsömörlöttem a kézilabdától.”
A 2017-es BL-győzelem után készült volna a következő szezonra, ám ismét előjöttek a súlyproblémái.
„A Vardarral kötött szerződésben volt egy kitétel, hogy nem lehetek 140 kilogrammnál több. 136 kilós voltam, amikor az edző azt mondta, hogy le kell mennem 115-re. Akkor tényleg úgy edzettem, mint addig soha, szinte betegesen hajtottam. De közben kezdődtek a problémák, a klub szétesett. Én is. A legőrültebb az, hogy a szezonom jól sikerült, de végül elértem a 180 kilogrammot. 2018 nyarán már megvolt a megállapodás, hogy legalább 10 kilogrammot leadok, ám végül csak elköszönni jöttem” – mesélte.
A társai kérlelték, ne menjen el, Karacic, Sztojlov, Gyibirov és Cupic is kiállt mellette. De hajthatatlannak bizonyult, azt mondta, hogy nem érdekli a pénz.
Egyszerűen kikapcsoltam. Már nem voltak meg azok az érzelmek, amelyek előrevittek a kézilabdában.
Hat hónappal a pályafutásom vége után a város bolondjának érezte magát. Mintha megszabadult volna a láncaitól, evett-ivott, teljesen elengedte magát.
„Ekkor jöttek az első csalódások, pedig én ugyanaz az ember maradtam. De mások másképp láttak, elveszítettem a barátokat. Nem kerestem sokat a karrierem során, de rengeteget költöttem. És nem drága autókra, egyszerűen, aki velem volt, sohasem maradt éhes vagy szomjas, minden számlát én fizettem.”
Amire nem büszke, élete egy pontján majdnem három mázsát nyomott!
Megmértem magam az állatorvosi rendelőben és 290 kilogramm voltam. Azt mondták, csak a tigris nehezebb nálam.
Most 180 vagyok, és a célom, hogy jövő nyárra visszajussak 130-ra. Szinte profibb vagyok, mint játékosként, már egy csepp alkoholt sem iszom.”
Állítja, hogy számára minden a tehetségen múlott, és nem hisz abban, hogy a tehetség csak 10 százalék, a többi meg munka.
„Persze, mindkettőnek kell lennie. De ha tehetséges vagyok, akkor két órát kell szánnom az edzésre. Aki nem tehetséges, annak nem érdemes egész nap edzeni. A lényeg az, hogy elkötelezettnek legyél abban, amit csinálsz .”
