Sport

„Sajnos csúnyán megégettem” – olimpiai bajnokunk lazacot akart sütni, de rosszul jött ki belőle

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Ötven nap múlva kezdődik a rövidpályás úszó világbajnokság. Kós Hubert és Léon Marchand is a mezőnyben.

Ötven nap múlva rajtol a budapesti Duna Arénában a rövidpályás úszó világbajnokság, melyen indul majd a sportág egyik legnagyobb sztárja, Léon Marchand is.

A hazai rendezésű csúcsesemény legnevesebb hazai résztvevője az olimpiai bajnok Kós Hubert lehet. Az Egyesült Államokban a legendás Bob Bowman irányításával készülő klasszis nemrég egy kisebb sérülést szedett össze, de már teljes értékű munkát végez.

Már a kezem sem hátráltat, amit sajnos csúnyán megégettem még szeptemberben, szerintem jobban, mint azt a lazacszeletet, amit a srácokkal próbáltunk megsütni

– idézte az olimpiai bajnokot a magyar szövetség hétfői közleménye.

A vb-n az előzetes regisztrációk alapján több mint 180 ország versenyzőinek a részvétele várható.

Az eseményre már több klasszis jelezte érkezését, köztük a párizsi olimpia legnagyobb sztárja, Léon Marchand, aki négy aranyat nyert a számára hazai játékokon.

A 22 éves, francia úszónak kellemes emlékei lehetnek a Duna Arénáról, itt robbant be a világelitbe a 2022-es, nagymedencés világbajnokságon.

Kapcsolódó
Megdöntötték Hosszú Katinka 2017-ben felállított világcsúcsát
Rövid pályán, 100 méter vegyesen született meg az új rekord.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik