Sport

Három magyar edző is kapott jutalmat Milák Kristóf olimpiai szerepléséért

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A Telexhez eljutott egy lista arról, hogy melyik sportági szövetség mennyi pénzt osztott szét az olimpiai eredményekért. Ezek az adatok néhány kivétellel nem publikusak, dacára annak, hogy közpénzből osztják ki őket eredmények alapján.

A magyar versenyzők 14 sportágban végeztek a legjobb nyolc között, ezeket a szövetségeket díjazták az eredményességi keretből. Vitorlázásban a negyedik helyet szerző Vadnai Benjámin után járó összeget az edzője, vagyis a testvére, Jonatán vehette fel, ha már együtt mentek végig az úton.

Atlétikában Halász Bence és Krizsán Xénia edzője mellett a nevelőedző részesült még juttatásban, nem terjesztették ki a jogosultak körét a felkészítő stáb más tagjaira. A kerékpározóink esetében is ez volt az eljárás, amelyben Vas Kata Blanka és Valter Attila is negyedik helyen zárt.

A legtöbbet, csaknem 110 millió forintot nyerő Csipes Tamara, aki két ezüst- és egy bronzérmet nyert, szép summát hozott edzőjének, édesapjának. Ez azért történt így, mert Csipes Ferenc teljes, bronzérmet nyerő női kajaknégyest felkészítette.

A legjobban kereső férfi sportoló az úszó Milák Kristóf lett, aki egy arany- és egy ezüstéremmel 94 milliót keresett. Az ő felkészüléséről keveset tudunk, viszont ebben a transzparenciát látják megfelelő útnak, ezért a lista rájuk vonatkozó része fent van a szövetség honlapján. Ezek alapján 47 135 000 forintot osztott szét három szakember között, a legutóbbi edzője, Virth Balázs az erőnléti edzővel, Zala Györggyel együtt 18.854.000 forintot kapott, míg Kovácshegyi Ferencet illette a jutalom többi része.

Az edzőjétől az olimpia előtt néhány héttel elváló Szilágyi Áron teljesítményéért Decsi András ugyanazt a pénzt (16,5 millió) kapja meg, amennyit az olimpiai ezüstérmes kardcsapat másik három versenyzőjének, vagyis Szatmári Andrásnak, Rabb Krisztiánnak és Gémesi Csanádnak a felkészítő edzője. A Decsi András helyett beugró Sárközi Gergely 3,5 milliót kapott.

Az ökölvívó Hámori Luca kapcsán már jelezte az olimpia alatt a szövetség, hogy annyit kap, mintha bronzérmes lett volna, de ez az edzőjére nem vonatkozott.

Az öttusázók távozó kapitányának, Martinek Jánosnak a munkáját nem értékelte sokra a szövetség elnöksége, 405 ezer forinttal kellett beérnie. Ezen nem is kell nagyon csodálkozni, mert a szövetség eleve nem fogadta el az általa kijelölt csapatot. Ő a későbbi győztes Gulyás Michelle-t nem is vitte volna ki. 

A csapatsportokban a női kézilabdában a hatodik hely után közel 150 millió forintot lehetett szétosztani, a szakág vezetőit, Pálinger Katalint és Kirsner Erikát is jutalmazták, ez így volt 2021-ben is. Mivel egy helyet javítottak, így az összeg is nagyobb lett. A Telex néhány példával érzékeltette az arányokat, Kuczora Csenge edzője 400 ezret kapott, mint a Fradi edzője, akit egyedül Böde-Bíró Blanka jelölt meg.

Vízilabdában a férfiak a negyedik, a nők az ötödik helyen zártak, előbbi 215 millió forintot, utóbbi 143 milliót oszthatott szét. Három évvel korábban mindkét csapat bronzérmet kapott, akkor csak a szakmai munkára fókuszáltak, ezúttal viszont az elnök, a főtitkár, a nemzetközi kapcsolattartó és az elnökségi tagok is részesültek a jutalomból. Madaras Norbert elnök, aki csapatvezető is volt, 12 milliót kapott a határozat alapján, Molnár Tamás 13,5 milliót. Molnár a nemzetközi vizes szövetség vízilabda-bizottságának az elnöke, egyébként mindketten olimpiai bajnokok. Van olyan elnökségi tag, aki másfél milliót kapott, azaz többet, mint egy átlagos nevelőedző, akinek be kellett érnie egymillióval.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik