Sport

Még az sincs kizárva, hogy Háfra meghívást kap a bő Eb-keretbe

Fabrice COFFRINI / AFP
Háfra Noémi eddig 78 alkalommal szerepelt a magyar felnőtt válogatottban
Fabrice COFFRINI / AFP
Háfra Noémi eddig 78 alkalommal szerepelt a magyar felnőtt válogatottban
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány nem változtatott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott keretén. A szakember beszélt Háfra Noémi hazatéréséről is.

Az olimpiai hatodik helyezett válogatott kapitánya arra a hírre is reagált, miszerint Háfra Noémi hazatért a Bajnokok Ligája-ezüstérmes német HB Ludwigsburgból, és Vácott folytatja pályafutását.

Mindenki tudja, hogy nagyon szeretem Noémit. Az NB I-ben nálam, az MTK-ban mutatkozott be úgy, hogy már nemcsak részfeladatokat kapott, hanem teljes meccseket játszott, utána pedig jött a junior világbajnoki cím.

Az utolsó három éve nem jól sikerült, nagyon kevés időt töltött a pályán, ezért nem tudta mutatni, mire képes” – fogalmazott Golovin.

Hangsúlyozta, reményei szerint a 78-szoros válogatott balátlövő Vácott sokkal több lehetőséget kap, és újra felépíti magát arra a szintre, ahol korábban volt.

Mint mondta, Háfra a nemzeti csapatnál sincs elfelejtve, még az sincs kizárva, hogy szerepelhet a november végén kezdődő magyar-osztrák-svájci Európa-bajnokság bő, 35 fős keretében.

„Szerdán megyek a Vác-Mosonmagyaróvár bajnoki meccsre, megnézem és beszélek is vele, mert a magyar kézilabdának egy jó Háfra Noémi mindig kell” – tette hozzá a kapitány.

Golovin kedden nyilvánosságra hozott kerete megegyezik azzal, amit a legutóbbi, szeptemberi összetartás és a Románia elleni két edzőmérkőzés előtt állított össze.

A következő edzőtábor október 21-től 27-ig tart, és ismét két meccs szerepel a programban. Október 24-én Toulonban, 26-án pedig a Párizs melletti Tremblay-en-France-ban játszanak a magyarok az olimpiai ezüstérmes, világbajnok franciákkal.

Az idei lesz az ötödik – részben – magyarországi rendezésű női kézilabda világverseny. Az 1982-es és az 1995-ös világbajnokságon ezüstérmes, a 2004-es Európa-bajnokságon bronzérmes, a 2014-es Eb-n pedig hatodik lett a magyar együttes.

„Óriási erő és óriási élmény a lányok számára minden hazai rendezésű válogatott mérkőzés, hiszen telt ház előtt játszhatnak. Amikor átvettem a csapatot, azt éreztem, hogy a hazai meccseken túlzott megfelelési kényszerben voltak, az utóbbi időben viszont élvezik azt a támogatást, amit a lelátóról kapnak, élvezik a játékot, és meghálálják a közönségnek a segítséget, megpróbálják jó játékkal, győzelemmel kiszolgálni őket” – vélekedett Golovin.

Hozzátette, erre jó példa volt az áprilisi, debreceni olimpiai selejtezőtorna, amelyről első helyen jutottak ki az ötkarikás játékokra.

Megjegyezte, jól ismeri a lányokat, a többségük titokban mindig reménykedik a lehető legjobb eredmény elérésében, így volt ez az olimpiát megelőzően, és nagyon motiváltak a hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt is.

Manapság már ki merik mondani, hogy kis szerencsével érmet akarnak, de sokat kell tenni ahhoz, hogy a szerencse mellénk álljon. Azon leszünk, hogy decemberben is a legjobb eredményeket érjünk el

– mondta.

Az idei Eb-t november 28-tól december 15-ig rendezik, a magyarok a csoportkört és továbbjutás esetén a középdöntőt is Debrecenben játsszák.

A magyar női válogatott októberi kerete

kapusok: Böde-Bíró Blanka (Ferencváros), Janurik Kinga (Ferencváros), Szemerey Zsófi (Metz HB, francia)
jobbszélsők: Győri-Lukács Viktória (Győr), Faluvégi Dorottya (HB Ludwigsburg, német)
jobbátlövők: Klujber Katrin (Ferencváros), Papp Nikoletta (SCM Gloria Buzau, román), Albek Anna (Mosonmagyaróvár)
irányítók: Vámos Petra (Metz HB), Simon Petra (Ferencváros)
beállósok: Füzi-Tóvizi Petra (Debrecen), Bordás Réka (Ferencváros), Pásztor Noémi (CSM Bucuresti, román)
balátlövők: Kuczora Csenge (Thüringer HC, német), Kácsor Gréta (Gloria Bistrita, román), Juhász Gréta (Vác)
balszélsők: Szöllősi-Schatzl Nadine (Budaörs), Márton Gréta (Ferencváros)

(MTI)

Kapcsolódó
Szerződést bontott német klubjával, az NB I-ben folytatja Háfra Noémi
A több játékperc reményében Vácra igazolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik