Sport

Milák az egyetlen párizsi érmesünk, akinek az edzői nem kaptak állami kitüntetést

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Sulyok Tamás köztársasági elnök szeptember 26-án állami kitüntetéseket adott át a párizsi olimpián és paralimpián kiemelkedő eredményt elért sportolók, valamint sportszakemberek részére.

Köztük volt az immár kétszeres olimpiai bajnok úszó, Milák Kristóf is, akinek a köztársasági elnök a magyar érdemrend parancsnoki keresztje polgári tagozat kitüntetést adományozta.

Az Index arról írt, hogy Milák volt az egyetlen olyan párizsi érmes sportoló, akinek az edzői nem kaptak állami kitüntetést.

Valóban mi voltunk Virth Balázzsal az egyetlenek az olimpiai érmesek edzői közül, akik nem kaptak kitüntetést, de ez engem nem taglózott le. Néhány órán át foglalkoztatott csak, utána napirendre tértem fölötte, és az előttem álló feladatokra összpontosítottam

– nyilatkozta az Indexnek Zala György, Milák erőnléti edzője. A Tokióban 200, Párizsban 100 pillangó olimpiai bajnok Milák egyébként senkit nem nevezett meg edzőjeként, így a párizsi aranyérme után sem Zala, sem Virth nem kap életjáradékot.

A Honvéd klasszisa csütörtökön ismét nekivág a felkészülésnek, bár Zala azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy a decemberi, hazai rendezésű rövidpályás világbajnokságon indul-e Milák.

Kettőnk jó kapcsolatának az az alapja és záloga, hogy én nem teszek fel kérdéseket, csak azt csinálom, amit Kristóf kér tőlem. Ez a múltban működött, szerintem ezentúl is működni fog

– árult el egy fontos műhelytitkot Zala.

Az Index úgy tudja, Milák új edzője a paralimpiai bajnok Illés Fanni férje, egyben trénere, Szabó Álmos lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik