Őrült hajrát mutatott be Barcelonában a szegedi kézicsapat, amely 20-12-es félidei hátrányból állt fel, azonban ez is kevés volt az üdvösséghez, mert végül egy góllal, 3-1-30-ra kapott ki a csütörtök esti BL-meccsen.
Mikler Roland a mérkőzés után úgy fogalmazott,kifejezetten sajnálja, hogy egy nappal a 40. születésnapja előtt nem sikerült csodát tennie. Mondjuk nagyon nincs miért okolnia magát, mert a mérkőzésen kapustársa, Tobias Thulin kezdett a szegedi kapuban, és csak szünetben érkezett a pályára Mikler, aki erős támaszt adott hátulról a csapatnak azzal, hogy 18 katalán kísérletből 8-at tudott hárítani.
Amikor a cserekapusnak tartósan be kell jönni, az nem a legoptimálisabb. Ilyenkor általában csodát kell tenni, ami sajnos most nem sikerült, de a második félidőben a csapat megmutatta karakterét, és ez nagyon fontos. Amit a második félidőben játszottunk Barcelonában, az figyelemre és tiszteletre méltó teljesítmény. De egyetlen mérkőzés sem harminc percig tart, úgyhogy ha ilyen első félidőket, vagy ilyen szakaszokat csinálunk, azzal nagy hátrányt okozunk magunknak
– nyilatkozta Mikler az MTI-nek.
A Szeged sűrű menetrendje miatt a kerek, 40 éves születésnapja ellenére szinte semmilyen ünneplésre nem lesz lehetősége a tapasztalt kapusnak. „Nem árulok el nagy titkot, egy koccintás azért belefért, de vasárnap már mérkőzésünk lesz, a jövő héten pedig jön a Nantes, úgyhogy mennünk kell tovább. Ez azért tényleg a negyvenedik, amit még kimondani is rossz, úgyhogy inkább elrakom valahova, ahol egy-két napot rá lehet pihenni az ünneplésre” – közölte.
Bodó Richárd felidézte, hogy a címvédő nagyon nagy tempóban indította a mérkőzést, a szegediek nem nagyon tudtak visszazárni, nagyon sok könnyű gólt kaptak. Ennek volt betudható, hogy egy picit elbizonytalanodtak, és nagyon gyorsan rájuk rohant az ellenfél, de a második felvonásban ezt már képesek voltak kontrollálni.
A szünetben az edzők elmondták, mit kell csinálnunk a második félidőben. Kicsit változtattunk a játékon, változtattunk a ritmuson, a védekezés így összeállt, sokkal hamarabb vissza tudtunk zárni és Mikler Roli pedig remekül védett. A meccs előtt talán aláírtuk volna ezt az egygólos vereséget, de ahogyan kinézett a második félidő, talán benne volt a pontszerzés. Nem szeretek bírózni, de úgy érzem, a Barcelonát egy-két szituációban kisegítették. De mindegy is. A második félidőre büszke lehet a csapat.
– érvelt mérkőzésen hat gól szerző balátlövő.
Az elmúlt évekhez, Juan Carlos Pastor, majd Kárpáti Krisztián vezetőedzői időszakához képest Bodó jóval több lehetőséget, több játékidőt kap Michael Apelgren edző idén nyári érkezése óta. Erről úgy vélekedett: úgy érzi, mintha új csapatba jött volna, holott ugyanaz a hely, ugyanott lakik, de az edzések, a figurák, a videózás, az egész program teljesen más, és szerinte nagyon kellett már neki egy ilyen változás.
Chema Rodríguez is nagyon sokat segített a válogatottnál, és úgy érkeztem vissza Szegedre, hogy tudtam, mire vagyok képes. Szeretném ugyanezt folytatni, és remélem, nem kiabálom el, de úgy érzem, jól dolgozom, jó úton vagyok
– közölte Bodó.