Sport

Elképzelhetetlenül kis különbséggel maradt le az Eb-bronzról a bringás Jordán Dorka

DIRK WAEM / BELGA MAG / Belga via AFP
Jordán Dorka (pirosban) nagyon közel volt az éremszerzéshez
DIRK WAEM / BELGA MAG / Belga via AFP
Jordán Dorka (pirosban) nagyon közel volt az éremszerzéshez

Két ezredmásodperccel maradt le Jordán Dorka az éremről az U23-as női mezőnyversenyben a limburgi országúti kerékpáros Európa-bajnokságon.

A mezőnyre a Heusden-Zolder és Hasselt közötti 101,4 kilométeres táv várt 330 méter szintemelkedéssel. A végső helyezésekről mezőnyhajrá döntött, az aranyérem a holland Sofie van Rooijen nyakába került

mögötte fél kerékpárhosszal hárman értek be szinte egyszerre.

A második helyet a szintén holland Scarlett Souren, a harmadikat pedig az olasz Eleonora Gasparrini szerezte meg, utóbbi – a magyar szövetség közösségi oldalának beszámolója szerint – mindössze két ezredmásodperccel előzte meg a 22 esztendős Jordán Dorkát, aki így negyedik lett.

Jordán két éve ezüst-, tavaly bronzérmes volt a felnőtt női mezőnyversenyen az országos bajnokságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik