Sport

Hullámzott a Szajna, elesett a kerékpárral, de így is ötödik lett Mocsári Bence

Nobuo Yano / Getty Images
Nobuo Yano / Getty Images

A triatlonos Mocsári Bence az ötödik helyen végezett a PTS5-ös kategória hétfői döntőjében, a párizsi paralimpián.

A versenyek időpontját ezúttal is többször is módosítani kellett a Szajna vízének nem megfelelő minősége miatt, végül minden futam hétfőre került, ami azt jelentette, hogy már délelőtt is rendeztek versenyeket, déltől kezdve pedig ötperces különbséggel indították el hat kategória résztvevőit a III. Sándor hídtól, írja az MTI, amely megjegyzi, hogy már a rajt előtt egy órával remek hangulat volt a parton és a környező hidakon.

A bal karján könyökízületi rendellenességgel született, 24 éves Mocsári  – aki, magyar részről, egyedül képviseli a sportágat Párizsban – a 2012-es, londoni paralimpiát nézve döntötte el, hogy ő is paralimpiai bajnok szeretne lenni. Élete első ilyen versenyén, a tavalyi világbajnokság negyedik helyezettjeként, a pontszerző helyezést tűzte ki maga elé célként a tízfős mezőnyben.

A kategória indulói előbb 750 métert úsztak a Szajnában – sodrással szemben is –, majd négy kört, összesen 20 kilométert kerékpároztak, végül 5 kilométert futottak. Mocsári remekül kezdte a versenyt, ugyan negyedikként mászott ki a vízből, de gyorsan váltott kerékpárra, amivel megelőzte az úszásban harmadik, ausztrál Jack Howellt. A két triatlonos – a portugál Filipe Marques és a brazil Ronan Cordeiro társaságában – mintegy 20 másodperccel ellépett a riválisoktól, a címvédő és világbajnok, német Martin Schulz csak hatodikként kezdte a viadal második szakaszát.

A bringázás felénél élre állt a Tokióban bronzérmes, tavaly vb-2., kanadai Stefan Daniel, Mocsári pedig feljött a második pozícióba, de kezdett besűrűsödni a mezőny, az első öt versenyző kilenc másodpercen belül tekert. Sokszor változott az élboly sorrendje, de a magyar versenyző őrizte második helyét. A futást Schulz kezdte elsőként, Cordeiro pedig a váltásnál Mocsári elé került, aki így harmadikként vághatott neki a verseny utolsó szakaszának. Ebben aztán fokozatosan visszaesett, előbb a negyedik, majd az ötödik helyre, és végül ez lett a végső helyezése.

„Az úszás során sokan voltunk a vízben, hullámzott is a Szajna, úgyhogy nagyon katyvasz volt az egész, egy pillanatra sem tudtam kiengedni. Amikor visszafordultunk, szembe a sodrással, kezdett szétszakadni a mezőny. Egész jó helyen kezdtem a kerékpározást, ami jól ment,

de aztán jött egy kanyar, amire rosszul emlékeztem, ott elestem, elveszítettem a kulacsomat, így a folytatásban már nem tudtam frissíteni.

Nagyon kemény kerékpározás volt, nagyon erősek az ellenfelek, de én is beleadtam mindent. A futás során éreztem a frissítés hiányát, görcsölt a lábam. Nagyon sokan szurkoltak az útvonal mellett, ez jól esett, ők vittek be engem a célba. Közel volt a negyedik hely, úgy gondolom, a bukáson múlt, hogy nem lett meg, ezzel együtt büszke vagyok az ötödik helyre” – mondta a magyar sportoló, akit nem zavartak meg a halasztások.

Az aranyérem a tavalyi vb-n harmadik, amerikai Chris Hammeré lett, Cordeiro és Schulz előtt.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik