Rocco Francis Marchegiano 1923. szeptember 1-én született a Massachusetts állambeli Brocktonban. Szülei olasz bevándorlóként érkeztek az Egyesült Államokba, ahol szép nagy családot alapítottak hat gyerekkel (három fiúval és három lánnyal), A kis Rocco más sportágakkal is foglalkozott, az amerikaifutball mellett baseballozott is, de kivágták az iskolai csapatból, mert megsértette a szabályt azzal, hogy csatlakozott egy másik, egyházi ligában szereplő csapathoz is. A vége az lett, hogy a tizedik osztály elvégzése után otthagyta az iskolát.
Ezt követően dolgozott rakodóként teherautókon, volt árokásó, vasúti munkás és cipész is. A második világháború alatt besorozták az amerikai hadseregbe, a normandiai partraszállásból is kivette a részét, igaz csak a hátországban: a walesi Swansea-ben állomásozott, és a behajózásoknál segített.
Akiből majdnem baseballjátékos lett
A bokszolásban nem voltak mindig sikerei, amatőrként nyolc kiütéses győzelme mellett négyszer is pontozásos vereséget szenvedett. De ez a korszak arra jó volt, hogy leszűrje a legfontosabb tanulságokat: edzetlenül, jó kondíció nélkül nem szabad bokszolni, mert annak kudarc lesz a vége.
A profik között 1947. március 17-én egy Lee Epperson elleni KO-győzelemmel mutatkozott be, hogy aztán egy váratlan huszárvágással otthagyja a ringet, és megpróbálja beteljesíteni régi nagy álmát. A hónap végén néhány barátja az észak-karolinai Fayetteville-be utazott, hogy a Chicago Cubs farmcsapatánál próbajátékon vegyenek részt. A baseballkarrier mindössze három hétig tartott, amikor is kidobták, mondván, ez nem az ő világa.
1948. július 12-től számítható igazán a profi bokszkarrierjének beindulása, amikor az első menetben kiütötte Harry Bilazariant. Az első 16 mérkőzését KO-val nyerte meg, mindet az ötödik menet előtt (kilencet pedig már az első menetben). Don Mogard volt az első bokszoló, aki kibírta ellene a tíz menetet, igaz, Marciano egyhangú döntéssel nyert.
Pályafutása talán legnehezebb meccsét 1950. március 24-én, a Madison Square Gardenben nyerte meg, ahol a szintén hibátlan Roland La Starza ellen a pontozók 5-4, 4-5, 5-5-ös eredményt hirdettek. Végül a játékvezető döntött Marciano javára, aki így megosztott pontozással nyert.
1951. október 27-én a 28 éves Marciano egyik nagy bálványa, Joe Louis ellen lépett szorítóba. A nehézsúly egykori királya, aki 1937-től 1949-ig világbajnok volt és 25 egymást követő alkalommal védte meg a címét nem bírta a tempót, Rocky a nyolcadik menetben kiütötte.
Mindössze kétszer volt padlón
42 győzelem kellett ahhoz, hogy végre világbajnoki címmérkőzésig jusson, 1952. szeptember 23-án a 13. menetben ütötte ki Joe Walcottot. Egy olyan meccsen, ahol Rocky már az első percekben padlóra került, és ahol Walcott elképesztő fölényben bokszolt, minden pontozónál vezetett. Csak hát a 13. menetben benyelt egy akkora maflást, amiből nem tudott felkelni…
World champ Rocky Marciano and ex-champ Ezzard Charles pose at the weigh-in for their 1954 rematch at Yankee Stadium. “The Rock From Brockton” would overcome a gruesome gash on his nose to KO “The Cincinnati Cobra” in round eight. #Heavyweight #History #Boxing #Legends pic.twitter.com/ISQgHUYrqD
— Heavyweight History (@HVYWeightHeroes) August 28, 2024
Hatszor védte meg címét, elsőre a visszavágót kérő Walcott ellen, akit másodjára az első menetben kiütött. La Starza is kapott esélyt a revánsra, ő 11 menetet bírt, aztán jött Ezzard Charles, aki elsőre kibírta mind a 15 menetet, de egyhangú pontozással vereséget szenvedett.
A három hónap múlva játszott visszavágón már a meccs felénél padlózott… 1955 májusában Don Cockell sem bírta ellene, majd 1955. szeptember 21-én a félnehézsúlyú bajnok, Archie Moore következett, aki a második menetben padlóra küldte Rockyt, aki megrázta magát, és a kilencedik menetben KO-zta riválisát.
Bár a szakértők szerint tudása és technikája révén nem tartozik minden idők legjobbjai közé, mégiscsak ő az egyetlen nehézsúlyú világbajnok, aki profi karrierje során veretlen maradt.
On this date in 1956, Rocky Marciano announced his retirement from boxing with a perfect 49-0 record.
He remains the only heavyweight champ to finish his career undefeated. pic.twitter.com/sIZYYDh7QQ
— ESPN Ringside (@ESPNRingside) April 27, 2020
Bölcsen úgy döntött, nem is tér vissza, bár 1959-ben egy hónapra edzőtáborba vonult, hogy esetleg összecsapjon a helsinki olimpia nehézsúlyú ezüstérmesével, a svéd Ingemar Johanssonnal, végül kihátrált a visszatérésből.
Idejét családjával töltötte, bokszbíróként és tv-kommentátorként dolgozott, de egy időben heti bokszműsora is volt.
Rossz idő, tapasztalatlan pilóta
1969. augusztus 31-én (a 46. születésnapja előtti napon) egy kis Cessna 172-es magánrepülőgépen Chicagóból az iowai Des Moines-ba tartott, hogy csatlakozzon barátaihoz, akik bulit szerveztek a tiszteletére. Később Floridába szándékozott repülni, hogy otthon, családjával együtt ünnepelje születésnapját.
A 37 éves Glenn Belz vezette gép azonban sohasem érte el célját. A pilóta, aki a hírek szerint sem az éjszakai, sem a rossz időben történő repülésben nem volt tapasztalt úgy döntött, hogy kikerüli a vihart és Newton felé veszi az irányt. Ám amikor megpróbált leszállni, elvétette a célt, nem tudott már korrigálni, és végül egy kukoricatáblában landolva egy magányos tölgyfának ütközött.
Marcianót a floridai Fort Lauderdale-ben található Forest Lawn Memorial temetőben helyezték örök nyugalomra, Felesége öt évvel később, 46 évesen tüdőrákban halt meg.