Sport

„Én és a társam is öt szettet játszottunk tegnap, de ilyen a tenisz” – kiestek a párosban induló magyarok a US Openről

Anthony Behar / BELGA MAG / Belga via AFP
Anthony Behar / BELGA MAG / Belga via AFP

Kikapott Marozsán Fábián és Zizou Bergs párosa az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

A Nuno Borges, Francisco Cabral portugál duó nagy csatában, rövidítéssel nyerte meg az első játszmát a találkozón, de a második szett nagyon sima 6:2-es eredményt hozott. Marozsán számára így az egyes marad a fókuszban, de nem volt nagyon elkenődve a történtek miatt.

Jól játszottunk, főként az első szettben, szoros tiebreakben buktuk el az első játszmát, és utána sajnos visszaesett a teljesítményünk. Tegnap én is és a társam is öt szettben tudtunk nyerni, ezáltal egy kicsit fáradtabbak voltunk. Ilyen a tenisz, a másik oldalon pedig jól játszottak a portugálok

– mondta a hazai szövetség közösségi oldalán Marozsán.

A 24 éves Marozsán az egyéni verseny második fordulójában a 2021-ben győztes, tavaly döntős orosz Danyiil Medvegyevvel játszik a US Open centerpályáján.

Babos Tímea számára is egy mérkőzésig tartott a US Open páros versenye, ő Nadia Kicsenokkal az oldalán kapott ki a Sofia Kenin, Bethanie Mattek-Sands kettőstől. Ez a mérkőzés nem hozott sok izgalmat, az amerikaiak 6:1, 6:4-re nyertek.

Eredmények – US Open, páros verseny, 1. forduló

férfi páros (a 32 közé jutásért):
Nuno Borges, Francisco Cabral (portugál) – Marozsán Fábián, Zizou Bergs (magyar, belga) 7:6 (8-6), 6:2

női páros (a 32 közé jutásért):
Sofia Kenin, Bethanie Mattek-Sands (amerikai, 9.)-Babos Tímea, Nadia Kicsenok (magyar, ukrán) 6:1, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik