Sport

Az olimpia után már a Bajnokok Ligája lebeg a magyar beálló szeme előtt

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Pásztor Noémi alig várja, hogy pályára lépjen a Bajnokok Ligájában új csapatával, a CSM Bucurestivel.

A magyar válogatott beállója az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy az elmúlt pár hétben sok minden történt vele, hiszen a nyári szünetben Mosonmagyaróvárról a francia Nantes csapatához igazolt, amely azonban csődöt jelentett. Hiába lett harmadik a bajnokságban és az Európa Ligában is, csak a másodosztályban indulhat a következő szezonban.

Egyértelmű volt, hogy másik opció után kell nézni. Szerencsésen alakult, hogy ilyen gyorsan tudtunk csapatot találni

– mondta Pásztor, aki ugyan Párizsban nem ezzel foglalkozott, de bízott benne, hogy lesz érdeklődő.

A 25 éves kézilabdázó azt is kiemelte, hogy biztatónak tartja a kétéves szerződését, mert azt mutatja, nem csak egy hirtelen igazolt vészmegoldásnak tartják. Nem mellesleg pedig BL-szereplést is jelent a számára.

A Bajnokok Ligája-csoportkörös CSM Bucuresti csütörtökön játssza első tétmérkőzését a következő szezonban: a román Szuperkupa négyes döntőjében a Dunarea Braila lesz az ellenfele.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik