Félig teli? Félig üres? Olyan, amit a realitás alapján várhattunk? Valószínűleg az utóbbi: a magyar delegáció 6 arany-, 7 ezüst- és 6 bronzéremmel a párizsi olimpiai éremtáblázat 14. helyen végzett, 146 ötkarikás pontot gyűjtött.
Természetesen egy olimpiai csapat szereplését nem kizárólag az éremkollekció határozza meg, így más aspektusokból is megpróbáljuk körüljárni a témát. Egy olimpiai 4. (5., 6., 10., stb.) helyezés, egy döntő elérése, az eddigi legjobb magyar szereplés vagy egyéni csúcs beállítása, a kvalifikáció kivívása ugyanúgy jogos büszkeségre és örömre adhat okot.
Annak ugyanis, hogy olimpikon legyen egyáltalán valaki, nagyon kicsi az esélye: a becslések szerint nagyjából minden 500 ezer emberből egy lesz ötkarikás résztvevő. Ahogy Kerekes Gréta mondta:
Nekem van olyan barátnőm, aki negyvenkettedik a világranglistán, és otthonról nézi, zokog és depressziós. Igenis, az ide vezető út nagyon kemény. Én is harminc évet áldoztam az életemből erre, nem éltem normális, civil életet. Szerintem büszkék lehetünk itt mindenkire, aki ide kijutott és bármit csinál.
Ugyanakkor a Pierre de Coubertinnek tulajdonított (de általa sosem mondott) olimpiai klasszikusok között nemcsak a „Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos”, hanem a „Gyorsabban, magasabbra, erősebben!” szállóige is szerepel. A világ összes, a versenysportra nagy figyelmet fordító országában a közönség érdeklődésének reflektorfényében áll az éremtáblázat.
Jellemző, hogy az amerikai közönség felhördült, amikor az Egyesült Államok színeiben versenyző magasugró, Shelby McEwen nem egyezett ki döntetlenben új-zélandi vetélytársával, Hamish Kerr-rel (nem úgy, mint 2021-ben Tamberi és Barsim); mindketten tovább ugrottak, és McEwen végül ezüstérmes lett. Mire a közönség nem elhanyagolható részétől megkapta, hogy önző, mert szerezhetett volna egy aranyat a Kínával nagy versengést folytató, végül csak az olimpia legutolsó számában az éremtábla élére álló amerikai csapatnak.
Azért ez nem feltétlenül egészséges. Az áttekintés viszont tanulságos lehet.
A 21. századi trendbe simulva
Bármennyire is stratégiai ágazatnak tekinti a kormány a sportot, és bármennyire nagy erőfeszítéseket tesz annak támogatása érdekében, valószínűleg merészen álmodik, aki tíz vagy több magyar aranyat vár manapság. Először is, ez inkább kivétel, mintsem a megszokott: 1936 és 1992 között volt hét nyári olimpia, melyeken valóban legalább tíz aranyat nyert a magyar csapat, ám így is jókora többségben vannak a tíz arany alatti szereplések. A magyar delegáció eddigi 28 szerepléséből 11-szer végzett 6–8 arannyal, reálisan inkább ezzel kalkulálhatunk.
A trend kirajzolódik az ezredforduló óta, de akár Atlantáig is visszanyúlhatunk, amikor az olimpiát már a Szovjetunió (és a „nagy” Jugoszlávia) szétesése utáni közegben rendezték meg. A magyar küldöttség aranyérmeinek (7, 8, 8, 3, 8, 8, 6, 6) és dobogós helyezéseinek (21, 17, 17, 10, 18, 15, 20, 19) eloszlása egyértelmű mintázatot mutat a rosszul sikerült pekingi játékokat kivéve.
A papírforma 6–8 arany és 17–21 érem; a Magyar Olimpiai Bizottság prognózisában 15–25 éremmel és 22–36 pontszerző hellyel számolt, de ez az előrejelzés még a kvalifikációs időszak zárása előtt, április végén készült el, tehát konzervatív becslés volt. Gyulay Zsolt MOB-elnök tavaly decemberben az InfoRádiónak adott interjújában 10–12 aranyéremben reménykedett, júliusban a Népszavának 10 aranyat tippelt.
A Nielsen–Gracenote végső éremszimulációja majdnem telibe találta a magyar szereplést: 7 arany-, 6 ezüst- és 7 bronzérmet, valamint a hagyományos éremtáblázaton 13. helyet jósolt a küldöttségünknek, ebből lett 6–7–6 és 14. hely. A párizsi szereplés 19 érme szinte teljesen pontosan megegyezik a történelmi átlaggal (18,93), az aranyérmek száma kevéssel marad el attól (6,68).
Először fordult elő München (6 arany) és Montreal (4) óta, hogy a magyar küldöttség két egymást követő nyári olimpia egyikén sem került a hataranyas határ fölé. Érdekes indikátor még a pontszerző (1–6.) helyek száma is, hiszen a dobogós helyezésekről nagyon gyakran nüanszok döntenek – gondoljunk Vas Blanka, Németh Nándor, Betlehem Dávid, a férfi vízilabda-válogatott, Andrásfi Tibor vagy Muszukajev Iszmail esetére.
Ezekből 40-et szerzett a magyar csapat, kicsivel felülmúlva a MOB várakozásait. Olimpiai pontokat tekintve Sydney óta ez volt a második legjobb magyar szereplés; mind a pontszerzők számát, mind a pontok számát tekintve a történelmi átlag fölött van kevéssel.
Szóval, ha a „milyen volt ez az olimpia magyar szereplés szempontjából” kérdésre az „átlagos” választ adjuk, nem járunk messze a valóságtól. De nézzünk meg még egy faktort!
A sok pénz sem jelent automatikus előrelépést
Ha a sport nemzetstratégiai ágazat, méghozzá sosem látott nagyságú támogatással, akkor nem kellene előrelépni olimpiai eredményességben? – ezt a kérdést alighanem sokan felteszik maguknak. A kiemelkedő támogatottság tényét a MOB maga is megemlíti Az olimpiai sportágak versenysport-stratégiája, 2022–2032 című szakmai dokumentumában.
„Kijelenthető, hogy ma hazánkban a sportban résztvevők komoly anyagi megbecsülésnek örvendenek, a különböző finanszírozási programok esélyt kínálnak arra, hogy a sportolók és az edzők megélhetése biztosítva legyen, a rövid és hosszú távú sportágfejlesztési koncepciók megvalósítása pedig anyagi korlátokba ne ütközzön” – olvashatjuk. Az infrastrukturális háttér szintén óriásit javult, forráshiányról nehéz lenne beszélni.
Ennek látszódnia kellene az éremtáblán is, nem? – jöhetne az újabb képzeletbeli kérdés.
Nem feltétlenül, ugyanis az olimpiai eredményességi rangsor élmezőnyében levő országok általában maguk is folyamatosan növelik a kiadásaikat, ráadásul van is miből.
Az említettek mindegyike a top 20-ban van a legnagyobb nominális GDP-vel rendelkező országok rangsorában. A top tízbe általában minimum 8–11 aranyéremmel lehet betörni, más országok számára az említett küldöttségek újabban nem osztanak lapot – Magyarország 2012-es tizedik helye a ritka kivételek egyike. A riói olimpián – ekkor indult legutóbb teljes, saját zászlaja alatt szereplő orosz csapat – a fenti tizenegy ország az aranyérmek 62 százalékát szerezte meg. Párizsban az oroszok nélküli tízek az aranyérmek 61 százalékát gyűjtötték be.
Azt is megfigyelhetjük, hogy Közép-Európából vagy a Balkánról már a magyar szerepléshez hasonlót is nehéz összehozni. Románia sporthatalmi státusza 2004 után valósággal összeomlott – Pekingtől Párizsig összesen 11 aranyérmet szereztek a román küldöttség tagjai.
Lengyelország sem járt sokkal jobban, 2008–2024 között 14 az aranytermés, most egyetlen győzelem jött össze. Az önálló Csehország, Szlovákia, Szerbia vagy Horvátország nem számít olimpiai szempontból erős tényezőnek; sőt, még a hatalmas méretű és lakosságszámú (ám háború sújtotta) Ukrajnáról sem lehet ezt elmondani. Bulgária vagy az athéni csúcsolimpia után földbe álló Görögország eredményességének mélyrepülése szintén mutatja, hogy a forráshiány mit okoz.
Magyarország tartja a pozícióját az olimpiai eredményesség szempontjából, de csak úgy, hogy a versenysport közel másfél évtizede teljes kormányzati hátszelet kap. Arról természetesen hosszú vitát lehetne folytatni, hogy ez mennyire fontos (a kormánynak nyilvánvalóan nagyon).
„Az olimpiai sportágakban a nemzetek közötti verseny fokozódása azt is eredményezi, hogy a legtöbb résztvevő növeli a versenysportra szánt költségvetési kiadások mértékét, ezért a többlet források bevonása már nem jelent feltétlenül többlet sikert is. Már a korábbi eredmények szinten tartásához, az olimpiai eredményeken belüli piaci részesedés megőrzéséhez is folyamatos forrásbővülésre lehet szükség. A magyar versenysport sikerességének javítása érdekében ezért létfontosságú, hogy az elmúlt években tapasztalható extenzív forrásbővülés mellett az intenzív növekedés is meginduljon. Kiemelt cél, hogy a finanszírozási rendszer átalakításával a források bővülése mellett azok felhasználásának hatékonysága is javuljon. Ehhez a finanszírozási rendszer átláthatóbbá tétele, fokozott számonkérés és szakmai kontroll szükséges” – írja a MOB az idézett stratégiai dokumentumban, melyben azt is megállapítja, hogy Magyarországon
az állami támogatások megugrása a 2010-es években nagyobb arányú volt, mint a legtöbb nemzet esetében.
Az eredményesség fenntartása a stratégiai terv szerint kizárólag innovációval, tudományos és módszertani megújulással, szervezetfejlesztéssel valósítható meg. A sportági szakszövetségeknek és a MOB-nak kell megadniuk a választ arra, hogy ez mennyiben történt meg.
Európának kapaszkodnia kell
A párizsi szereplést természetesen annak a tükrében érdemes értékelni, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók miatt a világ egyik ötkarikás nagyhatalma kihagyni kényszerült a játékokat. Az önálló Oroszország (illetve a Tokióban látott Orosz Csapat) 1996–2021 között olimpiánként átlagban 71 érmet szakított; ha indul Párizsban, akkor valószínűleg szintén 60–70 érem között szerzett volna.
A háború, a szankciók és az elszigeteltség kombinációja biztosan nem tesz jót az orosz sportnak, de, amikor küldöttségük visszatér a játékokra, ismét számolni kell velük, még ha valószínűleg némiképp meggyengülve is. Az oroszok ráadásul jó néhány olyan sportágban számítanak jelentős tényezőnek, melyekben a magyar küldöttség is jeleskedik.
A következő két olimpia tengerentúli rendezésű; 2028-ban Los Angeles, 2032-ben Brisbane lesz a házigazda. Ez hosszú utazással és akklimatizációval, illetve jókora időeltolódással terheli meg az európai küldöttségeket.
Az európai csapatok a párizsi olimpián az érmek alig több mint negyven százalékát tudták megszerezni,
Az oroszok hiánya természetesen ezt az adatot is befolyásolja. Történelmileg általában az érmek hatvan százalékát, kétharmadát nyerték meg az európai delegációk, az eredményesség az 1990-es években az érmek nagyjából felére csökkent, és 2008 óta egyszer sem ment 47 százalék fölé. Most alig több mint 40 százalék. A következő olimpián valószínűleg nagyon erős észak-amerikai, 2032-ben pedig erős óceániai és ázsiai szereplésre lehet számítani.
Ráadásul a nem európai csapatok a hagyományos európai sikersportágakban is előretörnek: tornasportokban az éremtáblázat első öt, vívásban az első négy helyén nem volt Párizsban európai csapat, kajak-kenuban az éremtáblázat első öt helyezettjéből az 1., a 2. és a 4. nem európai. Az oroszok visszatérése nyilván megváltoztathatja az erőviszonyokat, de amikor a MOB egyre erősödő nemzetközi versengésről ejt szót, akkor nem a levegőbe beszél. Az újhullámos sportokban szintén nem az európaiaké a domináns erő, és – ha már itt tartunk – jegyezzük meg:
„Cél a hagyományosan sikeres sportágakban az elkövetkező olimpiai ciklusok során az eredményesség fenntartása, a feltörekvő sportágak körében pedig a nemzetközi elithez történő fokozatos felzárkózás, az eredményesség növelése” – írja a MOB többször idézett stratégiai dokumentuma.
Nem lesz könnyű, még akkor sem, ha a versenysport minden támogatást megkap az államtól – ez kiolvasható a párizsi olimpia eredményeiből is. Népességarányosan Magyarország továbbra is kiemelkedően szerepel; helyét is megtartotta a közvetlen ötkarikás élmezőny mögött, ám a további előrelépés nagyon nehéz lesz. Az óriási befektetés egyelőre a 2008-as mélypont utáni elmozduláshoz és szinten tartáshoz volt elegendő.
De akár mondhatjuk úgy is: a „fokozódó nemzetközi versenyben” minden érmet és helyezést nagyon meg kell becsülni.
