Sport

Iman Helif sorstársa is aranyérmet nyert a párizsi olimpián

Oscar J Barroso/Europa Press via Getty Images
Oscar J Barroso/Europa Press via Getty Images

Olimpiai aranyérmet nyert Lin Jü-ting, a női 57 kilogrammos bokszolók között.

A tajvani versenyzőnek ugyanazzal a helyzettel kellett szembenéznie Párizsban, mint az algériai Iman Helifnek, akit azzal gyanúsítanak, hogy Y kromoszómája is van, valamint magas a tesztoszteronszintje. Ezekre hivatkozva a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) nem engedte indulni a világbajnokságon, azonban az olimpiai tornát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szervezte, amely engedélyezte az indulást. A vádakat egyébként az IBA nem bizonyította soha, a legutóbbi sajtótájékoztatóján pedig a vezetői elmondták, hogy nem is fogják bemutatni a teszteket, amelyekre hivatkoznak.

Lin megúszta, hogy ennyire a figyelem középpontjába kerüljön, viszont Helif mellett ő is áldozata volt az IBA döntésének, őt is ugyanezek a vádak értek. A tajvani ellenfelei közül a bolgár Szvetlana Sztaneva és a török Esra Yildiz az eredményhirdetést követően egy X-et formált az ujjaival, ezzel tiltakozva Lin ellen. A 28 éves bokszoló viszont így is simán bejutott a döntőbe, ahol egyhangú pontozással legyőzte Julia Szeremetát. A lengyel lány egyébként már nem tiltakozott ellene, hanem egymást megölelve zárták le a döntőt. Az eredményhirdetést követően el is érzékenyült Lin.

Linhez hasonlóan egyébként Helif is olimpiai bajnok lett a 66 kilósok mezőnyében.

Kapcsolódó
Iman Helif: Ugyanolyan nő vagyok, mint bármelyik másik nő
Helif szerint zaklatás áldozata lett, és a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) gyűlöli őt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik