Sport

A NOB egy éve tudott Helif kromoszómatesztjéről, de szerintük már elvégezni is hiba volt

Mehmet Murat Onel / Anadolu via AFP
Mehmet Murat Onel / Anadolu via AFP

A Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) 2023 júniusában levélben tájékoztatta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) arról, hogy az egyaránt nőként született algériai Iman Helifnél és a tajvani Li Jü-tingnál a férfiakra jellemző XY kromoszómákat mutatott egy 2022 májusi, majd egy 2023 márciusi teszt is, írja az Inside The Games. A NOB azonban közölte, hogy bár értesült az eredményekről, nem tartja legitimnek azokat. Mint ahogy az olimpiai bizottság nem ismeri el az orosz elnökkel rendelkező, súlyos korrupciós ügyekkel terhelt IBA vezetését sem.

Mark Adams, a NOB szóvívője szerint

az IBA részéről a teljes folyamat hibás volt, a tesztek lebonyolításától az eredmények megosztásán keresztül a nyilvánosság tájékoztatásáig. Szerinte már a teszt elvégzése sem volt indokolt, és arról önkényesen döntött a IBA.

A szóvívő beszélt arról az elméletről is, hogy a két versenyző kizárásának ahhoz lehetett köze, hogy az egyik érintett versenyző orosz ellenfelet is legyőzött, de hozzátette, nem tudja, ennek mekkora az igazságtartalma. Adams azt is felrótta a bokszszövetségnek, hogy kiteregették a versenyzők bizalmas egészségügyi adatait, szerinte ez szembe megy a nemzetközi szabályozásokkal is.

Imane Helif és Li Jü-ting – akiknek ügyéből a nemzetközi jobboldal identitáspolitikai botrányt kerekített – már biztos érmesek a párizsi olimpián. Az algériai bokszoló a női 66 kilogramos mezőnyben a negyeddöntőben a magyar Hámori Luca ellen egyhangú pontozással győzött, ahogy a fentieket kiszúró hvg.hu is írja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik