Sport

„Kellett nagyon ez a győzelem, hogy lendületbe jöjjünk” – pólósainknak csak most kezdődik az olimpia

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Magabiztos, 17-13-as győzelmet aratott a magyar férfi válogatott Szerbia ellen a vízilabdatorna utolsó csoportmérkőzésén. Zalánki Gergő szerint az igazi olimpia csak most, a negyeddöntővel kezdődik, Varga Zsolt szövetségi kapitány szerint a siker nagyon fontos volt a további napok miatt.

„Örülök, hogy nyertünk, ez fontos a további napok szempontjából. A meccs képe olyan volt, hogy tudunk még javulni és fejlődni. Most két lábbal a talajon maradva megnézzük a hibáinkat, kihasználjuk az egy napot, hogy maximalizáljuk a játékunkat” – nyilatkozta a győzelmet követően Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az M4 Sport kamerája előtt.

Végre elkezdett működni a támadás, hatékonyabbak voltak a fórok, stabilabb volt a védekezés, azaz minden téren jobbak voltunk, mint az előző napokban. Az egész csapatra igaz, hogy más volt az atmoszféra, ugyanezt kívánom a következő napokra

– tette hozzá.

Fekete Gergő az ausztrálok ellen ötméterest hibázott a végén, most el is ismerte, hogy könnyebb helyzetben nyilatkozik, mint legutóbb.

„Az aránylag rosszabb kezdés után 2-4-ről megfordítottuk a mérkőzést. Eddig volt egy jobb, egy rosszabb, egy jobb, egy rosszabb és most megint egy jobb meccsünk. Utóbbit kellene állandósítani, mert most kell a csúcson lenni. Amit át kell vinnünk a következő meccsekre, az a szív, a lendület és a tűz.”

Zalánki Gergő elismerte, hogy a legutóbbi vereség után sokat beszélgettek, mert volt bennük egy kis pánik.

„De beláttuk, hogy jól játszottunk, meg volt esélyünk nyerni is. Ehhez a szerbek elleni meccshez úgy álltuk hozzá, hogy érjen most már mindenki ide, mert ez az utolsó csata az igazi olimpia előtt.

Egy negyeddöntő teljesen más lesz mentálisan, hiszen óriási a tét. Kellett nagyon ez a győzelem, hogy lendületbe jöjjünk.

Kapcsolódó
Visszafogott kezdés után magabiztosan verte Szerbiát a férfi vízilabda-válogatott
Ezzel megvan a csoportharmadik hely, jöhet a negyeddöntő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik