Sport

„Szomorú vagyok, hogy vége az olimpiának és a válogatott karrieremnek”

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A magyar férfi kézilabda-válogatott a csoportkör utolsó fordulójában 24-20-ra kikapott a házigazda, címvédő és Európa-bajnok Franciaországtól, így nem jutott negyeddöntőbe a párizsi olimpián.

A mérkőzés egyik legjobb magyar játékosa Mikler Roland volt, aki csereként lépett pályára és nagyszerűen védett.

„Mindent megtettünk, talán verhető is lett volna az ellenfelünk. Ez egy olyan vereség volt, amiből lehet építkezni, hiszen ennek a csapatnak hosszú útja van még. Már a pályán, amikor lefújták a meccset, előtörtek belőlem az érzelmek” – mondta az M4 Sport kamerája előtt..

Nagyon szomorú vagyok, hogy vége lett az olimpiának és a válogatott karrieremnek. De azt csak akkor fogom majd fel, amikor nem jön a válogatott behívó és otthonról szurkolok majd a srácoknak

– tette hozzá a szegedi kapus, aki 247. mérkőzésn lépett pályára a nemzeti csapatban.

„Küzdöttünk a végsőkig, de mindkét csapat jól védekezett, jó volt a kapusteljesítmény is. A második félidőben megfordítottuk az állást, de aztán nem tudtunk gólokat lőni. Kihagytuk a helyzetet, eladtuk a labdákat, vagy nem is jutottunk el helyzetig” – vélte Lékai Máté.

Nem szeretném kijelenteni, de elképzelhető, hogy ez volt az utolsó mérkőzésem

– reagált Mikler visszavonulásos bejelentésére.

„Egész meccsen a védekezés és a kapusteljesítmény dominált, Mikler Roli sokat tett hozzá a teljesítményhez. Mindent beleadtunk, mindent otthagytunk a pályán, sajnos ilyen a sport” – vélte Ancsin Gábor.

Ligetvári Patrik nagyon nehezen találta a szavakat .

„Ezt a meccset megnyerhettük volna, a rossz kezdés ellenére vissza tudtunk jönni, de olyan hibákat csináltunk, amelyek döntőnek bizonyultak.”

Kapcsolódó
A végére szétesett a franciák ellen a kéziválogatott és kiesett az olimpiáról
A magyar férfi kézilabda-válogatott számára a csoportkör jelentette a végállomást a párizsi olimpián, miután elveszítette az utolsó, mindent eldöntő csoportmeccset Franciaországgal szemben. Chema Rodríguez csapata az öt meccséből egyet nyert meg és négyet elveszítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik