Sport

A kalapácsvető Halász Bence olimpiai ezüsttel ajándékozta meg magát a születésnapján

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A kalapácsvető Halász Bence ezüstérmet nyert a párizsi olimpián.

Halász már azzal felülmúlta a tokiói szereplését, hogy bejutott a döntőbe, mivel három éve a selejtezőben búcsúzott.

A Dobó SE nehézatlétája a pénteki selejtezőből 76,90 méteres dobásával hatodikként kvalifikálta magát a legjobb tizenkettőt felvonultató döntőbe, de saját bevallása szerint is dobogós helyezéssel szerette volna meglepni saját magát,

ugyanis éppen vasárnap ünnepelte 27. születésnapját.

A tavalyi, budapesti vb bronz- és az idei Eb ezüstérmese 77,58-cal kezdett, és az már az első sorozatban eldőlt, hogy az aranyérem a nagy favorit kanadai Ethan Katzbergé lesz, aki 84 méter fölé hajította a kalapácsot, ezzel sokkolta is a mezőnyt.

Halász javított a második sorozatban (78,84), de a harmadik körben még ezt is felülmúlta, 79,97-tel feljött a második helyre! Negyedik kísérletre is közel járt a 80 méterhez a magyar kalapácsvető, aki az utolsó sorozatot a második helyről várta, a riválisok közül az ukrán Mihajlo Kohan (79,39), valamint a norvég Eivind Henriksen (79,18) volt a legközelebb hozzá.

A hatodik sorozatban sem Kohan, sem Henriksen nem tudott javítani, úgyhogy Halász olimpiai ezüstérmesként fújhatja el a gyertyáját a születésnapi tortáján!

Halász Bence a magyar kalapácsvetés tizedik olimpiai érmét szerezte, legutóbb Pars Krisztián állhatott dobogóra, aki 2012-ben, Londonban megnyerte a számot.

Magyar atléta Halászt megelőzően Rióban állhatott ötkarikás dobogóra legutóbb. Nyolc éve Márton Anita nyert bronzérmet női súlylökésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik