Sport

Kós Hubert: Megtanítottak arra, hogy a döntőben kell jól úszni

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Kós Hubert megcsinálta, megnyerte a 200 méteres hátúszást Párizsban, ezzel ő szerezte a magyar küldöttség első aranyérmét. És ezzel teljes lett a kollekciója, 21 évesen olimpiai, világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát.

„Még mindig nem hiszem el, hogy ez megtörtént. Nem tudok mit mondani” – kereste a szavakat a csütörtök este magyar hőse, amikor az M4-nek nyilatkozott a medencéből kiszállva.

Aztán elárulta, mi volt a győzelmének a titka:

Ugyanabban a gatyában úsztam, mint amiben megnyertem a 2023-as vébét. Ebben mentem be először 1:55 alá. Nem kellett űridő a győzelemhez, de kétszer sikerült 1:55.00-nál jobb időt úsznom: a vb-döntőben és az olimpiai fináléban.

Megtanítottak arra, hogy a döntőben kell jól úszni, és Sós Csaba szövetségi kapitány azt mondta, az lesz a befutó, aki mind a három úszása során javulni tud az olimpián. Nekem ez sikerült.”

A jövővel kapcsolatban nem akart nyilatkozni, azt mondta, azt sem tudja, hogy négy év múlva is a hátúszást favorizálja-e, vagy másik úszásnemet.

Azt is hozzátette, iszonyú fókuszált volt a döntő előtt. „Úgy sétáltam be, hogy nem néztem rá az öt karikára, nem nem néztem a lelátóra, csak a medencére figyeltem, és maximálisan összpontosítottam a futamra. Az utolsó hosszra fordulva bevillantak a kemény idei edzések, és az volt a fejemben, meg akarom mutatni mindenkinek, hogy mit tudok. Egyszerűen muszáj volt megnyernem.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik