Sport

Mindenki megnyugodhat, Kós révén megszületett az első aranyunk Párizsban – így szerepeltek a magyarok az olimpia 6. napján

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Kós Hubert nyerte a 200 méteres hátúszást a párizsi olimpián, ezzel megszerezte Magyarország első aranyérmét a francia fővárosban.

A 21 éves versenyző a csütörtöki fináléban 1:54.26 perces idővel végzett az élen.

Kós a 2023-as év eleje óta az Egyesült Államokban, a legendás Bob Bowman irányításával készül, a közös munka eredményeként tavaly nyáron, a fukuokai világbajnokságon aranyérmet nyert, és Párizsba is a szám esélyeseként érkezett. A magyar sportoló nemcsak azért várhatta magabiztosan a döntőt, mert a középdöntőben egyedüliként került 1:56 perc alá (1:55.96), hanem mert a nagy riválisok közül többen is elvéreztek, a címvédő orosz Jevgenyij Rilov pedig az ukrajnai háború miatt nem is indult.

Kiváló rajtja után Kós lassabban kezdett, mint az elődöntőben, ráadásul a 2-es pályán úszó görög Aposztolosz Hrisztu meglépett a mezőnytől és egy testhossz előnnyel fordult rá az utolsó 50 méterre. A magyar versenyző azonban egy elképesztő fordulóval, és az azt követő víz alatti munkájával pillanatok alatt lőtávolba került, és 15 méterrel a vége előtt már ő vezetett, mégpedig magabiztosan.

A női 4×200 méteres gyorsváltó Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna összeállításban a hatodik helyen végzett.

Varga Jennifer / 24.hu

Női 200 méter háton sem Szabó-Feltóthy Eszter, sem pedig Molnár Dóra nem jutott döntőbe, előbbi 10., utóbbi 12. lett összesítésben. Férfi 50 méter gyorson Szabó Szebasztián huszonnegyedikként zárt.

Az ökölvívótornán a férfi 63,5 kilósok között Kovács Richárd ötödik helyen végzett azt követően, hogy a második összecsapásán, a negyeddöntőben 5-0-ra kikapott a háromszoros világbajnok, hazai közönség előtt szereplő Sofiane Oumihától. A 66 kilós Hámori Luca ugyanakkor bejutott a negyeddöntőbe, mivel 5-0-val jobbnak bizonyult az ausztrál Marissa Williamsonnál.

Hámori ellenfele az éremről döntő meccsen az algériai Imane Helif lesz, aki 46 másodperc alatt győzött az olasz Angela Carini ellen, és akit tavaly a világbajnokságon kizártak a magas tesztoszteronszintje miatt. A magyar szövetség vállalhatatlannak és felháborítónak nevezte, hogy Hámorinak Heliffel kell bokszolnia.

Az atléták és a vitorlázók is elkezdték szereplésüket. A 20 kilométeres gyaloglásban Récsei Rita 33., Madarász Viktória 42., Helebrandt Máté 44., míg Venyercsán Bence 46. lett. Az ILCA 6 hajóosztályban a világbajnok Érdi Mária az első futamban a 20. helyet szerezte meg, míg ILCA 7-ben Vadnai Jonatán a nyitó futamban 16., a másodikban 12. volt és összesítésben a 13. helyen áll.

A tornászok egyéni összetett döntőjében Czifra Bettina Lili a 21. helyen végzett, a női sportpuskások összetett számában Mészáros Eszter a 29. lett.

A cselgáncsozó Vég Zsombor helyezetlenül zárt a 100 kilogrammos súlycsoportban, miután első meccsét megnyerte, a nyolcaddöntőben viszont kikapott.

A női kézilabda-válogatott 27-24-re legyőzte a spanyol csapatot, ezzel biztosította a helyét a legjobb nyolc között, a férfi vízilabda-válogatott pedig könnyedén, 17-10-re verte Japánt, így három forduló után két győzelemmel és egy vereséggel áll.

Varga Jennifer / 24.hu Klujber Katrin hat góljával a magyar kézicsapat legeredményesebb játékosa volt

A csütörtöki versenynap összes fontos történését itt találja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik