A következő élő közvetítés része Ezüstérmes Milák Kristóf és a férfi kardcsapat is, Németh Nándor egy századra volt a bronztól 100 gyorson – ez történt az olimpia 5. napján

Kapás utoljára úszott olimpián

Kapás Boglárka nem jutott döntőbe 200 méter pillangón. Az ötödik, egyben utolsó olimpiáján szereplő, 2019-ben ebben a számban világbajnok magyar versenyző, aki néhány napja lázas volt, a tizedik idővel (2:09.28) várta a középdöntőt, melyben ugyan 2:09.23 perces idejével javított, azonban ez is csak a 14. helyre volt elég összesítésben.

Amire igazán készültem, az olimpia, abból ez volt most az utolsó. Szerettem volna mindenféle teher nélkül úszni, ez sikerült, kiúsztam magam, mindent benne hagytam ebben a maiban. Azt már a délelőtti előfutamok után azért sejtettem, hogy a döntő nem lesz meg

– nyilatkozta a 31 éves olimpiai bronzérmes úszó, aki a szezon végén a budapesti rövidpályás világbajnokság után befejezi pályafutását.

Varga Jennifer / 24.hu

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik