A párizsi olimpia rendezői a Szajnát szánták a játékok főszereplőjének, és ugyan a folyó valóban kiemelt helyet kapott a híradásokban, egyelőre sokkal inkább a víz minősége a téma, már csak amiatt is, mert a kedden rajtoló triatlonversenyek előtt a sportolókat nem engedték be a vízbe a szennyezettség miatt, majd a férfiak versenyét el is halasztották. Egyelőre kérdéses a további program alakulása.
Pedig a Szajnán túl is van élet a francia fővárosban. Szebbnél szebb helyszíneket álmodtak meg a szervezők, elég csak a versailles-i kastélyban rendezett lovasversenyekre gondolni, vagy a Grand Palais-re, amely először a vívókat, majd a taekwandósokat látja vendégül, és ahová belépve egy pillanatra a lélegzet is eláll, hogy a körítést, a vívódöntők előtti lépcsős levonulást ne is említsük.
A röplabda kistesóját a hawaii strandokon álmodták meg 1915-ben, majd elterjedt Olaszországban, Indiában, Oroszországban és szerte Európában is, de már csak az alaphelyszíne miatt is bele van kódolva a szórakozás. A profi sporttá válás útjára a nyolcvanas években lépett – a népszerűsítésében nagy szerepe van Karch Királynak, a korábbi magyar juniorválogatott röplabdázó, Király László már az Egyesült Államokban született fiának is –, és olyan robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, hogy 1987-ben már a Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) szervezett nemzetközi sorozatot. 1992-ben még bemutató sportág volt az olimpián, 1996-tól kezdve azonban állandó szereplője a játékoknak – szerencsére.
A strandröplabda ugyanis telitalálat az olimpiára, állandó bulihelyszín a homokos csarnok, és erre tökéletes példa Párizs is. Mindegy, hogy ki játszik, üres szék nem nagyon marad, bármelyik oldalon esik pont, annak mindenki örül. Egy svájci-spanyol női mérkőzésre értünk ki hétfőn délben, a lelátóra érve pedig hullámzás fogadott, majd óriási dübörgés – vannak helyszínek, ahol összetákolt érzést keltenek a mobillelátók, nos a strandröpin még hasznos is, ütemesen lehet rajta lábdoboltatni a publikumot, amire vevők is a nézők. Két hangulatfelelős, egy DJ, a szünetekben pedig egy fiatalokból állón tánccsoport tesz érte, hogy egy pillanatra se hagyja abba senki a szurkolást, és ne álljon le a fesztiválhangulat, amit egyébként a csarnok mellett, az Eiffel-torony lábánál felállított szurkolói zónában lehet megalapozni.
Az már nem is ér váratlanul, hogy a hőség ellenére is sokan szuperhősös maszkot húztak a fejükre, de az még engem is meglepett, hogy az újságíróknak fenntartott rész mellett egy kalapos férfi festegetett. Peter Spenst még a londoni olimpián kérték fel, hogy vásznon örökítse meg a strandröplabda helyszínét, a végeredmény pedig annyira tetszett a nemzetközi szövetségnek, hogy azóta kapott akkreditációt a riói játékokra, a 2017-es világbajnokságra és most Párizsba is.
Közben a pályán egy hazai páros, Youssef Krou és Arnaud Gauthier-Rat játszik az amerikai Miles Evans és Chase Budinger duó ellen. Elveszett labda nincs, és ugyan elég egyoldalú a mérkőzés az amerikai páros fölénye miatt, a hangulat olyan, mintha minden idők legnagyobb meccsét játszanák, a két szett között elénekelt francia himnusz közben pedig borsódzik az ember háta.
Budinger mindenképpen megér egy említést, rendkívül érdekes szereplője ennek az olimpiának. Korábban hét éven át játszott az NBA-ben, több mint 400 meccs van a lábában, megfordult az Euroligában is,
Mondhatni, sikeres: van már World Tour-győzelme, és most az olimpián szerepelhet, ahol győzelemmel kezdett a társával. Az amerikaiak meg vannak veszve érte, minden egyes sáncolását, vetődését, nyerő ütését üdvrivalgás fogadja, miközben a keresztnevét skandálja a közönség.
Három éve Tokióban a világjárvány miatt nem lehettek nézők, a csendes sportcsarnokok kongása pedig eléggé rányomta a bélyegét a játékokra. Most viszont a szurkolók hangosabbak, mint valaha, az olimpiának pedig így van igazán értelme: fesztiválhangulatban.
