Sport

„Az ilyen típusú magatartásnak nincs helye a sport világában”

Jack GUEZ / AFP
Baruch Shmailov (kékben) és Nurali Emomali legalább a szőnyegen megragadta a másikat
Jack GUEZ / AFP
Baruch Shmailov (kékben) és Nurali Emomali legalább a szőnyegen megragadta a másikat
Miután a tádzsik Nurali Emomali legyőzte az izraeli Baruch Shmailovot, nem fogott kezet vele. A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség egy másik ügyben is nyomoz a párizsi olimpián.

Több botrány is volt cselgáncsban az olimpiai játékok első napjaiban: két judoka például nem volt hajlandó kezet fogni izraeli ellenfelével. Az izraeli Baruch Shmailovtól kétszer is megtagadták a dzsúdóban megszokott udvariassági gesztust: először a marokkói Abderrahmane Boushita, majd a tádzsik Nurali Emomali döntött úgy, nem fog vele kezet.

Sőt, Emomali kézfogás helyett feltartotta jobb mutatóujját, és egyes megfigyelők szerint azt mondta: „Allah akbar”.

Az algériai dzsúdós, Messaoud Redouana Dris más utat talált, a 22 éves sportoló a vasárnapi hivatalos mérlegelésen 400 grammal túllépte a súlyhatárt, így kiesett. A hírek szerint direkt tette mindezt, hogy ne kelljen megküzdenie az izraeli Tohar Butbullal.

A szövetség vizsgálatot indított, elsősorban azért, mert az Izraeli Olimpiai Bizottság a rosszallását fejezte ki.

„Az izraeli delegáció továbbra is az olimpiai értékek szellemében versenyez. Úgy gondoljuk, hogy az ilyen típusú magatartásnak nincs helye a sport világában” – írta közleményében, és az algériai delegáció megbüntetésére szólított fel.

Butbul viszont békítő szavakkal üzent Drisnek.

Nagyon jó dzsúdós, ezért szeretném, ha egyszer béke lenne a Közel-Keleten, hogy elmehessek Algériába edzeni, ő pedig eljöhessen Izraelbe. Szeretnék felmenni a tatamira, harcolni és kezet fogni vele

magyarázta a 30 éves versenyző, aki szerint a muszlim sportolók csupán áldozatai a politikának.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik