Élő Sport

Milák Kristóf kimagasló idővel, Németh Nándor harmadik legjobbként döntős, a pólócsapat kikapott – élő hírfolyam az olimpia 4. napjáról

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Kedden negyedik versenynapjához érkezett a 2024-es párizsi olimpia, amelyen magyar szempontból

  • 10 órától kezdett a cselgáncsozó Özbas Szofi (női 63 kg) és Ungvári Attila (81 kg) a Mars-mező Arénában. Mindkét magyar egy-egy győzelem után egy-egy ipponos verséget szenvedett és elbúcsúzott a tatamitól.
  • 10.30-kor a Vaires-sur-Marne-i evezős pályán Pétervári-Molnár Bendegúz evezett a férfi egypár evezősök, negyeddöntőjének 3. futamában, ahol harmadik helyen zárt, így a C/D-döntőben a 13-214 helyért küzdhet majd.
  • Milák Kristóf 200 pillangón a legjobb idővel, 1:52.72-vel jutott döntőbe, ami egészen elképesztő teljesítmény. Ugyanebben a versenyszámban Márton Richárd 14. helyen zárt, míg férfi 100 m gyorson Németh Nándor a harmadik legjobb idővel döntős. A női 1500 m gyorson Jackl Vivien úszott de nem jutott döntőbe.
  • Délután a női kézilabda-válogatott újabb fontos csoportmérkőzést játszott, ám végül nem bírt Angolával (31-31).
  • Az esti program szerint Akilov Pylyp (80 kg) 4-0-ra, többségi pontozással kapott ki Olekszandr Hiznyaktól nyolcaddöntőben.
  • Végül a férfi vízilabdázóink igazi rangadóval zárták a napot, de az Európa-bajnok spanyoloktól 10-7-re kikaptak egy lassú, gyengécske meccsen.

Ungvári Attila a tatamin!

A kazah ellenfelét gyűri az 81 kilogrammos cselgáncsozónk, akit megintenek. Így némi előnyben Ungvári Attila.

Elképesztő: héthónapos terhesen vívott az olimpián az egyiptomi lány

A női kardvívók hétfői egyéni versenyében az egyiptomi Nada Hafez előbb a 32-es táblán 15-13-ra legyőzte az amerikai Elizabeth Tartakovskyt, majd a nyolcaddöntőben 15-7-re kikapott a dél-koreai Jeon Hajungtól. Ok, mondhatnánk, az olimpián szoktak nyerni is és veszíteni is.

Igen ám, csakhogy Hafez saját instagram oldalán utána azt írta:

Azt láthattátok, hogy ketten álltak a páston, de valójában három ember vívott. Én, az ellenfelem, és a hamarosan megszülető gyermekem.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nada Hafez (@nada_hafez) által megosztott bejegyzés


A 26 éves sportolónő a harmadik olimpiáján vett részt, a jelek szerint ezúttal héthónapos terhesen.

Hol maradnak a rekordok?

A párizsi játékok úszóversenyei során, sok emlékezetes csatát láthattunk már, egy valamit azonban még nem: világcsúcsot. Hogy ez mennyire kirívó eset, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az 1992-es olimpián fordult elő legutóbb, hogy az első napnál tovább kellett várni egy űridőre. Íme a lehetséges ok, hogy miért nem írják felül a történelmet.

Kapcsolódó
Hol vannak a világcsúcsok a párizsi olimpia úszóversenyeiről?
Olimpiai csúcsot már láthattunk Párizsban, világrekordot viszont még nem. Alighanem a medence mélységében kell keresni az okot.

NBA-kosaras nyert strandröpiben

Megnyerte első strandröplabdameccsét az olimpián Chase Budinger, aki hét szezont húzott le az NBA-ben, 407 mérkőzését a Houston Rockets, a Minnesota Timberwolves, az Indiana Pacers, a Phoenix Suns kosarasaként játszotta le, és 2016–2017 között még a spanyol ligában, a
Baskoniában is pályára lépett, mielőtt 2017-ben úgy döntött sportágat vált.

Fotó: Mauro PIMENTEL / AFP Chase Budinger Fotó: Mauro PIMENTEL / AFP

Az első NBA-meccsemen borzalmasan játszottam 2009-ben, mindkét triplakísérletem mellé ment, és eladtam két labdát is. Ez most sokkal jobban sikerült, és végre megvalósítottam az álmomat az olimpiai szerepléssel

– mesélte a 36 éves, 198 centis amerikai játékos, miután Miles Evansszel az oldalán hétfőn 21-14, 21-11-re legyőzte a hazaiak  Youssef Krout/Arnaud Gauthier-Rat kettőst, és ezzel nagy lépést tett afelé, hogy továbbjusson csoportjából a nyolcaddöntőbe..

A hétfő este legnagyobb sportdrámája egy rövid videóban

Mutatjuk, Szu Vej-tö két rossz mozdulata miatt hogyan vesztette el Kína, és miért nyerhette meg Japán a férfi tornászok csapatversenyét Párizsban.

A férfi csapatversenyről bővebben itt írtunk.

Kapcsolódó
Japán akkorát fordított az aranyért, mint a Manchester United az 1999-es BL-döntőben
Egészen lélegzetelállító fordítás után Japán férfi tornaválogatottja nyerte meg a csapatverseny olimpiai döntőjét, az utolsó rotációban kicsavarva az aranyat a nagy rivális kínaiak kezéből.

Elmarad a triatlonosok 8 órára tervezett rajtja

Köszöntjük olvasóinkat!
Mindjárt egy érdekes hírrel kezdünk:
eredetileg úgy volt, hogy a „szaros, vagy nem szaros víz” mizéria ellenére reggel nyolckor Lehmann Csongor és Bicsák Bence fejest ugrik a Szajnába, de aztán éjjel kiderült, mégis túl szennyezett a Szajna, ezért szerdán 10,45-re halasztották el a triatlonosok versenyét és előbb a nők – itt Kuttor-Bragmayer Zsanett révén leszünk érdekeltek –, majd a férfiak rajtolnak el. Bővebben itt:

Kapcsolódó
Túl szennyezett a Szajna, elhalasztották a triatlonosok versenyét
A szervezők abban bíznak, hogy szerdáig javul annyit a helyzet, hogy meg lehessen rendezni az eseményt. Ha nem, akkor tovább csúszik a program.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik