Sport

Kiderült, hogy szennyezett volt a Szajna, amikor a polgármester lubickolt benne

JULIEN DE ROSA / AFP
JULIEN DE ROSA / AFP

Kiderült, hogy Anne Hidalgo, Párizs főpolgármester szennyezett vízű Szajnában úszott.

A pénteki olimpiai megnyitót követően a nyíltvízi úszók és a triatlonosok is versenyeznek majd a folyóban, a víz tisztaságával kapcsolatban az elmúlt hónapokban komoly aggályok merültek fel. Hidalgo éppen ezért június 20-án bejelentette: úszni fog a Szajnában, bizonyítva, hogy az már nem szennyezett. Ezt július 17-én meg is tette és büszkén jelentette, hogy minden a legnagyobb rendben.

A napi mérésekben két olyan baktérium szintjét vizsgálják, amelyeknél a túl nagy mennyiség esetében veszélyesnek minősül a víz. Az úszók gyomor-bélhurutot vagy tüdőbetegséget kaphatnak el ezekben az esetekben, ezért nagy jelentősége van az eredményeknek. Párizs város honlapja ezeket naponta közzéteszi, de csak péntek este kötölték, hogy

július 17-én Anne Hidalgo az úszása során 985 npp/100 ml E. coli- értéket mértek, amely 900 fölött már nem biztonságos. Kicsit feljebbez az arány 1017-re emelkedik, vagyis kimondottan szennyezett volt a Szajna vize.

A másik két mérési pontnál sokkal jobb a helyzet, összességében pedig azt mutatják a számok, hogy a Szajna vízminősége javult a júniusi hónaphoz képest. Párizs város tisztviselői szerint a javulás az elmúlt hónapokban eszközölt változtatásoknak köszönhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik