A Kékszalag után újabb különleges sporteseményt láthatunk a Balatonon. A Techno293 Világbajnokság az egyik legkiemelkedőbb esemény a szörfözés világában, amelyet az International Windsurfing Association (IWA) és a Magyar Szörf Szövetség (MSZSZ) közösen szervez. A verseny július 20. és 28. között zajlik, és a résztvevők a dicsőség mellett értékes díjakért is küzdenek. Az első három nap alapján pedig elmondható, hogy a magyar versenyzők helytálltak a nemzetközi mezőnyben, és számos szép eredményt értek el.
Mi az a Techno293?
A Techno293 egy speciálisan fiatal versenyzőknek tervezett vitorlás deszka, ami könnyen kezelhető és stabil, előnye, hogy gyakorláshoz és versenyzéshez is használható, illetve különböző vízviszonyok között is megállja a helyét. Ennek köszönhető, hogy hivatalosan, világszerte is jóváhagyták a deszka formáját. Napjainkra több tízezer Techno293 vitorlázik már a világon, és 2007 óta minden évben világbajnokságot rendeznek.
A népszerűségét jól mutatja, hogy az idei Suzuki Techno293 Szörf Világbajnokságon a 340 induló rekordnak számít, nemcsak világszinten, hanem a Balatonon sem volt még ilyen magas szintű verseny a sportágban.
Az esemény hivatalos weboldala szerint a világbajnokságra a világ minden tájáról érkeznek versenyzők, hogy megküzdjenek a legjobbak címéért. Jöttek hazánkba Japánból, de Görögországból is, Peru ötfős csapata pedig több mint tízezer kilométerről érkezett a Balaton partjára.
A Suzuki számára több okból is fontos, hogy támogatóként/együttműködő partnerként beállt a Techno293 Világbajnokság mellé. A szörfözés dinamikus, fiatalos és környezettudatos sport, ami jól illeszkedik a Suzuki által képviselt értékekhez.
A Suzuki bekapcsolódása a szörf-és vitorlássportba a márka még aktívabb oldalát mutatja meg. A Team Suzuki márka nevét a legtöbben a motorsportból ismerik, de a Suzukinak mindig is fontos volt a technológia, az emberi teljesítmény és az aktív dinamikus márkaimidzs összekapcsolódása. Erre jó példa, hogy Európa legnagyobb, 160 km-es tókerülő vitorlásviadalán, a Kékszalagon idén a HUN3 katamarán csapata már Team Suzuki néven indult és a hatodik helyen végzett.
A Team Suzuki csapatból a legfiatalabb tag Kertész Ágoston ellátogatott a balatonföldvári világversenyre, ahol személyesen is szemügyre vehette az események izgalmas forgatagát.
Magyar sikerek
A 340 versenyző indult a szörf világbajnokságon, a több száz kiterített vitorla szinte beterítette a Balaton egy részét. Az első napon Gerlits Kristóf megnyerte a harmadik futamot a férfiak legfelső kategóriájában, a Techno Plusban. Az U17-esek között Jancsó Kristóf került közel az összetett harmadik helyhez, a második futamon harmadik is lett. Az U15-ös lányok között Gádorfalvi Dalma jeleskedett, aki a harmadik futamban másodikként végzett, így az első nap után összetettben a harmadik helyen áll. Dalma az elmúlt napok teljesítménye alapján az egyik legkiegyensúlyozottabb magyar versenyző az U15-ös lányok között. Bár mondhatni, a vérében van a szörfözés, ugyanis Dalma a magyar szörflegenda, az Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes, hatszoros olimpikon Gádorfalvi Áron lánya. Az édesapa edzőként vesz részt a felkészülésében.
A Suzuki Techno293 Szörf Világbajnokság második napján a szél kiszámíthatatlanabb lett, így nagyobb kihívásokkal kellett megküzdeniük a versenyzőknek. A keddi versenynapon Bósza Bori remekelt, aki egy 8. és egy 9. helyet szerzett meg, így összetettben őrzi 13. helyét. Jancsó Kristóf viszont őrzi a negyedik helyét a görög trió mögött.
A harmadik napra azonban felerősödött a szél és vele a hullámzás is. Kezd kialakulni az élboly, melyből majd a végső győztesek kerülhetnek ki. A már említett Techno Plus kategóriában a görögök vezetnek, a legjobb magyar a mezőnyben továbbra is Gerlits Kristóf, aki a nyolcadik helyen áll. A harmadik nap végére Gádorfalvi Dalma az U15-ös kategóriában az 5. helyen áll.
A Suzuki Techno293 Szörf Világbajnokság tehát nemcsak a versenyzők, hanem a Balatonföldvár és környéke számára is jelentős esemény.